A Zöld Diákköri Konferencia története a 2017-es Zöld Civil Szervezetek Országos Találkozója alkalmával kezdődött, hiszen idén került első ízben megrendezésre. Az OT szervezői – maguk is fiatal civil önkéntesek lévén – nagy hangsúlyt fektettek a fiatalok bevonására, helyzetbe hozására tanácsadó, szemléletformáló programok beemelésével, kerekasztal beszélgetésekkel. Ennek szellemében került megszervezésre a Zöld Diákköri Konferencia is, melyet felsőoktatásban tanulók számára kiírt országos pályázati felhívás előzött meg. Az ide beérkezett munkák közül a 9 legszínvonalasabbnak ítélt kutatás került bemutatásra, melyeket szakmai zsűri értékelt és bírált. A pontozásnál kiemelt szempontként vették figyelembe, hogy az adott kutatás menyire előre vivő a zöld mozgalom tekintetében.
A zsűri tagjai voltak:
- Dr. Malatinszky Ákos: A Szent István Egyetem egyetemi docense, az intézményben a természetvédelmi szemlélet meghonosítója, az Országos Környezetvédelmi Tanács tagja, a GATE Zöld Klub elnöke volt több mint 10 éven át, nemrégiben pedig átvehette a Pro Natura díjat is.
- Horváth Kinga: a Tanácsadók a Fenntartható Fejlődésért motorja és lelke, mely egyesülettel tréningeket, szervezetfejlesztési képzéseket tartanak civil szervezetek számára, elősegítve azok minél sikeresebb működését.
- Katona Attila: a Közép-európai Egyetem PhD hallgatója, a Zöld Civil Együttműködés Koordinációs Tanácsának tagja, a HUSON hálózat elnöke.
Fotó: ifj. Mizsei László
A prezentációk keretideje előadónként 15 perc volt, ezen felül pedig 5 perc állt rendelkezésre a zsűri rövid szóbeli értékelésére és kérdéseire. A közönség soraiból is szabadon lehetett kérdéseket feltenni. A konferencia kis létszáma miatt leginkább egy szűkkörű szakmai workshop formáját öltötte, mely mellesleg verseny is volt. A zsűri döntésének értelmében 2 helyezés született, mely előadók megítélésük szerint kiemelkedtek a mezőnyből:
- Helyezett: Hódi Barbara: Környezeti izolátumok cellulóz- és hemicellulóz bontó képességének vizsgálata
- Helyezett: Márki Henriett: Ipolytölgyes zöldfelületi rendszerének elemzése a Virágos Magyarországért Környezetszépítő Verseny tükrében
Jó volt látni az egymásnak élénken feltett kérdésekből, hogy a valóban nagyon színvonalas és progresszív kutatási témákat felvonultató előadók inspiráló hatással voltak egymásra, folytatásként maguk közt és a zsűri tagjaival történő eszmecsere, együtt gondolkodás követte a konferencia zárását. Reményeink szerint meghonosodik a Zöld OT-k alkalmával ez a fiatal kutatók bemutatkozására lehetőséget biztosító esemény.