Zöld Civil Országos Találkozó 2022, Csongrád

Idén a Tisza menti Csongrádon találkozunk a Környezet- és Természetvédő Civil Szervezetek 31. Országos Találkozóján 2022. június 24-26. között.

A Tisza közelsége adja egyik fő témánkat is, hiszen a tervek között szerepel, hogy kiemelten foglalkozunk az alföldi fenntartható víz- és tájgazdálkodással. Az idei találkozón hangsúlyt fektetünk kapacitásfejlesztő tréningekre és élményalapú programokra is, és persze a jó hangulathoz alapot biztosító programsorozattal várunk mindenkit.

A találkozó fő helyszínei a Csongrádi Művelődési Központ és Városi Galéria, valamint a Csongrádi Batsányi János Gimnázium és Kollégium lesznek. Szállást a város több kollégiumában és vendégházában is igénybe lehet majd venni.

A regisztráció elindult! Ezen a linken éritek el az űrlapot.
Határidő: június 8.
A határidő lejárta után már csak a helyszínen fogadunk regisztrációt, ebben az esetben szállást, étkezést nem tudunk biztosítani, és a létszámlimites programokon való részvételt sem tudjuk garantálni.


A teljes program erre a linkre kattintva elérhető.

PROGRAMTERVEZET

2022. június 24., péntek

10:00-tól Regisztráció
10:00-14:00 Szakmai, kulturális és szabadidős előprogramok
12:00-14:00 Ebéd
14:00-14:30 Megnyitó – a 31. Zöld Civil OT ünnepélyes megnyitója
14:30-15:45 Plenáris ülés I. – Trendek és kilátások: esélylatolgatás a hazai környezet- és klímavédelem következő 4 évéről
16:00-17:15 Plenáris ülés II. – Hogyan segíti az ismertség a zöld ügyet?
16:00-18:00 Szabadidős programok
17:30-19:00 Szekcióülések I.
(7 kistermi szekció párhuzamosan)
18:30-20:30 Vacsora
20:30-21:30 Litkai Gergely Stand-up estje
21:30-01:00 Buli

 

2022. június 25., szombat

6:00-8:00 Erdőfürdőzés az aranyszigeti holtágnál
8:00-10:00 Reggeli
9:00-12:00 Élményprogramok / kapacitásfejlesztő képzések
(3 képzés + 6 élményprogram – tbc)
9:00-10:30 Szekcióülések II.
(7 kistermi szekció párhuzamosan)
10:45-12:15 Szekcióülések III.
(7 kistermi szekció párhuzamosan)
12:00-14:00 Ebéd
13:00-15:30 Élményprogramok / kapacitásfejlesztő képzések
(3 képzés + 6 élményprogram – tbc)
14:00-15:15 Plenáris ülés III. – Klímaalkalmazkodás a Tisza mentén: a vízvisszatartás és fenntartható tájhasználat lehetőségei
14:00-18:00 Küldöttek választása
15:30-17:00 Szekcióülések IV.
(6 kistermi szekció párhuzamosan)
17:15-18:30 Plenáris ülés IV. – Élményplenáris, beszélgetés élő könyvekkel
18:30-20:30 Vacsora
20:00-22:30 Koncertek:
The Trousers (indie-garage rock, rock n roll)
Sezlony (alternatív rock)
22:30-01:00 Buli

 

2022. június 26., vasárnap

8:00-10:00 Reggeli
9:00-11:00 Záró plenáris ülés, közgyűlés
6:30-13:00 Szakmai, kulturális és szabadidős utóprogramok
Az idei esemény fő szervezője a WWF Magyarország.
A megvalósításban részt vevő szervezetek és támogatók: Greenpeace Magyarország, Magonc Alapítvány, Agrárminisztérium.
Az esemény ökológiai lábnyomának kiszámításában partnerünk a Budapesti Gazdasági Egyetem, Fenntarthatóság Gazdasági és Társadalmi Hatásai Kiválósági Központ (CESIBUS), akik a kutatást végzik.
A szakmai, kulturális és szabadidős programok megvalósításában partnereink: MME Csongrád megyei Csoport, Környezet-és Természetvédők Csongrád Városi Egyesülete, Magyar Természetvédők Szövetsége, Kislépték Egyesület, Greenpeace Magyarország, Környezet- és Természetvédők Csongrád Városi Egyesülete, BOCS Civilizációtervezés Alapítvány, Zöld Oroszlánok Egyesület, Víz Koalíció, Tudatos Vásárlók Egyesülete, Közélet Iskolája, Erdei Iskola Egyesület, Kárpátok-Tisza Nemzetközi Fejlesztési Egyesület, Nők a Balatonért Egyesület, Magyar Díszkerteszek Szakmaközi Szervezete, Éghajlatvédelmi Szövetség – Reflex Környezetvédő Egyesület, Kisléptékű Termékelőállítók és Szolgáltatók Országos Érdekképviseletének Egyesülete / KISLÉPTÉK, Vackor Környezet- és Természetvédelmi Egyesület, Tegyünk együtt az élhető Népligetért csoport, Levegő Munkacsoport, Magyar Környezeti Nevelési Egyesület, Fenntarthatóság Felé Egyesület, PET Kupa, Kocsis Tibor, ZÖLD XVII Egyesület, Humusz Szövetség, Tamás Lilla, Kolibri Műhely, Káva Kulturális Műhely, Törökné Török Ildikó, Kiss Attila.

Delegált beszámolók 2020

Delegált beszámolók 2020

A Környezet- és Természetvédő Civil Szervezetek Együttműködésének Szervezeti és Működési Szabályzatának 4§ 3. pontja szerint a Környezet- és Természetvédő Civil Szervezetek Együttműködésének Delegáltja köteles évente írásos beszámolót készíteni az Országos Találkozó számára.

A 2020. évi beszámolók ITT találhatóak.

A delegáltaknak ezúton is köszönjük az egész éves munkát!

 

Delegált választás 2020

Delegált választás 2020

A jelenlegi járványhelyzetnek köszönhetően az idei évben sajnos a szokásos módon nem kerülhet megrendezésre a Környezet- és Természetvédő Civil Szervezetek Országos Találkozója (OT). A jelenlegi jogszabályok megengedik azt, hogy a működési szabályzatban foglaltaktól eltérően lehessen szavazni. A fentiek alapján felmerült a Koordinációs Tanács részéről, hogy a delegáltak megválasztását az OT-én kívül tartaná meg a Mandátumvizsgáló Bizottság. Az elmúlt évekhez hasonlóan a szavazás elektronikusan történne, viszont a mandátumok felvétele online valósulna meg és mindenki home officeban adná le a szavazatait.

A szavazás ezen formájával kapcsoltban szimpátia szavazás indult, ami az alábbi linken érhető el:
https://forms.gle/JeLhSAJZRyCkrx3Y8

A szavazatokat 2020. május 15-ig lehet leadni.

A 2016.01.28-i Koordinációs Tanács ülés emlékeztetője

A 2016.01.28-i Koordinációs Tanács ülés emlékeztetője

A Zöld Civil Együttműködés Koordinációs Tanácsa 2016. január 28.-án tartotta legutóbbi ülését. A témák között az idei Országos Találkozó szervezésének friss információi, valamint különféle szakmai ügyek (Paks2, Illatos út, Natura 2000 földeladások, VGT folyamat) megvitatása mellett ideiglenes delegáltak választása és delegált beszámolók meghallgatása történt. Olvass tovább…