Legyél ott a 24. Országos Találkozón!

Az alábbi cikkben összegyűjtöttük a 2014-es OT-val kapcsolatos legfontosabb részvételi információkat, valamint a cikk alján letölthető a jelentkezési lap és a szavazáshoz szükséges űrlapok sablonjai is.

A Környezet- és Természetvédő Civil Szervezetek Országos Találkozóján való részvétel, illetve a szavazás jogát az OT Szervezeti és Működési Szabályzata határozza meg, mely ide kattintva letölthető.

A 2014-es találkozó nyílt, annak rendezvényein bárki részt vehet. Fontos tudnivaló, hogy e jogának érvényesítéséhez minden résztvevőnek regisztrálnia kell, teljes jogú résztvevőként a lentebb linkelt regisztrációs rendszeren keresztül, látogatóként pedig a helyszínen.

Résztvevők és látogatók:

Résztvevő: Aki részt vesz a Zöld OT-n, előzetesen regisztrál, étkezést, szállást vehet igénybe. Ezen kívül vagy szavazati joggal is képviseli szervezetét, vagy egyénileg részt vesz a Zöld OT szakmai munkájában.

Látogató: Aki ellátogat a Zöld OT-ra előzetes regisztráció nélkül. Szállást sátorban és korlátozott mennyiségben reggelit, illetve közösségi főzés keretei között készült ebédet, vacsorát tudunk számára a helyszínen biztosítani. A látogatóknak szavazati jog igénylésére nincs lehetőségük.

Regisztrációs határidők és díjak:

Résztvevőknek: 2014. március 31. Regisztrációs díj: 3500 Ft (önkéntes munkával ledolgozható!)

Látogatóknak: a helyszínen. Regisztrációs díj nincs.

Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a Zöld OT plenáris- és szekcióülései csak megváltott regisztrációval és belépőkártyával látogathatók. Az egyes kulturális és előprogramokon való részvétel ezen felül fizetős lehet. Bővebb információ az OT előprogramok, illetve az OT Szekciók menüpont alatt.

Befizetés, számlaszám:

A regisztrációs díjakat, illetve a jelentkezés során rendelt egyéb szolgáltatások (szállás, étkezés) díját a 11737007-20754938 (Reflex Környezetvédő Egyesület, OTP Bank) számlaszámra várjuk, a jelentkezéstől számított 10 napon belül, de legkésőbb 2014. április 11-ig. Amennyiben a számlát nem a valódi befizető nevére kérik, az átutalás közlemény rovatában kérjük egyértelműen feltüntetni azt a személyt/szervezetet, akinek a számlát ki kell állítanunk. Az ÁFÁ-s számlákat az OT helyszínén állítjuk ki. Különleges esetben, a zoldot2014@gmail.com címre küldött kérés alapján lehetőség van korábbi számlakiállításra és -postázásra is.

Útiköltség-térítés:

Az Ökotárs Alapítványnak köszönhetően idén is lesz lehetőség az Országos Találkozóra való utazás költségeinek visszatérítésére a regisztrált, mandátummal rendelkező alacsony költségvetésű és/vagy határon túli szervezetek egy-egy képviselője számára az alábbiak szerint: 

  • Útiköltség térítés közösségi közlekedés vagy telekocsi (legalább 3 fő) esetén,
  • Az ellátás díjának csökkentése maximum 4000 forinttal.

A szervezet mandátumát és a személyek regisztrálását az OT szervezők segítségével fogjuk ellenőrizni. Amennyiben 5 millió Ft éves bevétel alatti szervezet jogcímén veszed igénybe a költségtérítést, akkor kérjük, csatold a szervezeted legfrissebb éves beszámolóját, mely igazolja, hogy az éves bevétel 5 millió Ft alatt maradt. Az útiköltség becsült összegét Ft-ban meg kell adnod a regisztráció során! Telekocsi alatt azt értjük, ha az autóban legalább 3 fő utazik együtt. Ez esetben a regisztráció során meg kell adni a veled együtt utazók nevét is. Az útiköltségek térítése a helyszínen történik, készpénzben.

A térítéshez szükséges dokumentumok

  • közösségi közlekedés esetén:
    • jegymásolatok a helyszínen
    • eredeti jegyek utólag postán megküldve!
  • telekocsi esetén: 
    • személygépkocsi forgalmi engedélyének és az érvényes biztosítás igazolásának másolatai
    • meghatalmazás, amennyiben a gépkocsit nem a tulajdonosa vezeti!

Amennyiben a részvételi díjból kedvezményt kérsz, akkor ezt jelöld a regisztrációs űrlap kitöltésekor! A kérelmeket a beérkezés sorrendjében, a rendelkezésre álló keret erejéig tudjuk elfogadni!

Szavazati jog:

Szavazati joggal olyan környezetvédő, természetvédő civil szervezetek rendelkezhetnek, amelyek közérdekű, nem nyereségérdekelt tevékenységet folytatnak, valamint nem tartoznak politikai párthoz vagy gazdasági érdekcsoporthoz. A fentiek igazolására jogi személyiséggel rendelkező civil szervezetek esetén a bírósági bejegyzésről szóló határozat vagy a működést igazoló, hat hónapnál nem régebbi törvényszéki kivonat másolatát és első OT részvételkor alapító okiratot, jogi személyiséggel nem rendelkező civil szervezetek esetén két korábbi Résztvevő Szervezet ajánlását kell az OT helyszínén a szervezők részére átadni.

Az Országos Találkozón minden szervezetet egy megbízott személy képviselhet szavazati joggal. A képviselő személy bejegyzéséhez a szervezet által aláírt megbízólevelet szintén a helyszínen kell átadni a szervezőknek (a megbízólevél sablonja a regisztráció során is letölthető).

Regisztráció menete:

A regisztrációs folyamat lebonyolítására lehetőség van online, a honlapon keresztül. Az űrlap kitöltése és elküldése után minden esetben a rendszer automatikusan megjeleníti a részvétel pontos költségeit összesítve, illetve a befizetéshez szükséges tudnivalókat. Amennyiben szavazati jogoddal élni kívántál, a Mandátumvizsgáló Bizottság megvizsgálja a beküldött hivatalos dokumentumokat, és az eredményről külön e-mail üzenetben értesít. Kérjük, a regisztrációnál lehetőség szerint a környezetbarát és adminisztrációs terheinket jelentősen csökkentő inter
netes rendszert vegyétek igénybe. Amennyiben valakinek mégis problémát okoz az online regisztrációs űrlap kitöltése, kérjük, vegye fel a kapcsolatot a szervezőkkel, akiktől nyomtatható regisztrációs űrlap igényelhető.

Online jelentkezési lap

Megbízólevél és ajánlólevél sablon

Excel formátumú, e-mailben beküldhető jelentkezési lap letöltése

Gödöllőn rendezik a 2013-as Zöld Országos Találkozót

Gödöllőn rendezik a 2013-as Zöld Országos Találkozót

A 2013-as OT logója2013. március 21. és 24. között Gödöllőn rendezik a Környezet- és Természetvédő Társadalmi Szervezetek 23. Országos Találkozóját. Az Országos Találkozók – „Zöld OT”-k – 23 éves történetében 1997 után immár második alkalommal költözik a rendezvény a városba, ahol a Királyi Kastély és a Művészetek Háza biztosít teret az ülések többszáz résztvevőjének. Az OT szervezői a GATE Zöld Klub, a Greenpeace Magyarország és a Magonc Alapítvány.

Olvass tovább…

OT 2012

OT 2012

Kiskunhalas OT fejlécA 22. találkozó 2012. március 15-18 között zajlott le Kiskunhalason. Főszervezője a kiskunhalasi Szélkiáltó Természetvédő Egyesület volt, elveszett illúziókat és tárgyakat náluk lehet keresni. Társszervező volt a szegedi székhelyű CSEMETE (szakmai program), és a debreceni székhelyű TerepSzemle Stúdió (elektronikus háttérmunka). A találkozók közti időszakban a zöld mozgalom tagjainak levelezőlistáján folyik az egyeztető munka és a szervezetek közötti kommunikáció.

Frissítések, összegzések

A 2012-es OT honlapján elérhető az új SzMSz, illetve az OT szekcióüésein tárgyalt elfogadott, valamint el nem fogadott, a szervezőknek eljuttatott állásfoglalások. A korábbi bejegyzésben a Koordinációs Tanács tagjainak választásáról szóló rész tévesen szerepel, az SZMSZ 4.§, 3.cikk, 2. pontja alapján javítva pontosítottuk: a 20 fős tanács tagjainak felét 2 évre, másik felét egy évre választotta meg az OT.

A találkozón a zöld szervezetek képviseletére megválasztott delegáltak névsorát a delegáltak menüpontba, a záró plenáris ülésen elfogadott, illetve elkészített, de el nem fogadott állásfoglalásokat az állásfoglalások menüpontba töltöttük fel. A szervezeti és működési szabályzat (SzMSz) szintén az állásfoglalások menüpontban található.

Véget ért a találkozó, köszönjük a részvételt!

Lezajlott a Környezet-és Természetvédő Szervezetek 22. Országos Találkozója.
A megjelenteknek köszönjük a részvételt!

Közérdekű információ, hogy az OT megszavazta az új SzMSz-t, a szöveget gondozása után feltöltjük a honlapra. A jövőben az Egyeztető Fórum (EF) helyett a Koordinációs Tanács (KT) látja el az év közbeni egyeztetési feladatokat. A 20 fős tanács tagjait 2 évre választotta meg az OT. A szekciók elfogadott, tehát az OT résztvevői által támogatott állásfoglalásai hamarosan felkerülnek a honlap állásfoglalások menüpontjába, valamint felkerül a jegyzőkönyv is. A 2014. évi OT szervezésére a győri Reflex Egyesület pályázott, a jövő évi OT helyszíne egyelőre nem ismert, két javaslat hangzott el, a Nimfea Szolnokon vagy a Greenpeace (vélhetően Gödöllőn) rendezné meg a találkozót, de ezt a helyszínen jelen lévő képviselőik nem tudták egyértelműen megerősíteni. A szervezői feladatvállalás jelzését követően a frissen megválasztott Koordinációs Tanács feladata lesz, hogy a mozgalom levelezőlistáján keresztül az OT résztvevő szervezetekkel bonyolítsa le a döntéshozatalt a 2012 OT zárásától számított 30 napon belül.

Változások a programban

Kedves résztvevők!
Mind a delegálti helyeknek és mandátumoknak (ld. delegáltak menüpont) az összeítő táblázata, mind a programterv (ld. programok) frissült. Az MTVSZ a pénteken 18 órától kezdődő 2014-20 közti tervezési időszak és az EU környezetvédelme című plenáris ülés idejét átengedte az azt megelőző OT SZMSZ módosításának bemutatása című témának. Kérésükre módosítottuk.
Kérünk mindenkit, hogy előzetesen gyűjtsön információkat a találkozóról, a honlapon minden rendelkezésre álló dokumentumot elérhetővé tettünk az idei OT-val kapcsolatosan. Az útra indulóknak balesetmentes közlekedést kívánunk!