A Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége – a Fenntarthatósági Témahéthez kapcsolódva – kétnapos, tartalmában egymásra épülő szemléletformálással, kommunikációval, viselkedéstervezéssel foglalkozó szakmai konferenciát tart Budapesten, a Hotel Benczúrban 2023. április 26-27. -én, az Energiaügyi Minisztérium támogatásával: https://kszgysz.hu/rendezvenyek/szovetsegi-rendezvenyek/ii-orszagos-szemleletformalasi-konferencia

Az első napon, április 26-án

az Energiaügyi Minisztérium támogatásával megvalósuló Országos Szemléletformálási konferenciára kerül sor, melyen a szemléletformálás pszichológiai, viselkedéstudományi és oktatási, szakképzési vonatkozásait is sorra vesszük, közben a hatásmérés rejtelmeibe is betekintünk az ELTE szakértőinek közreműködésével.

Új elemként az EU zöldrefestéssel kapcsolatos irányelvének tervezetével is foglalkozunk, versenyjogi szakértőnk jóvoltából.

A második napon, április 27-én

a KSZGYSZ közreműködésével zajló „5 ország 1 folyó” – környezeti nevelés határok nélkül című – nemzetközi – projektünk multiplikációs eseményére várjuk – főleg a környezeti nevelésben, szemléletformálásban tevékenykedő – civil szervezeti képviselőket, illetve a hasonló nemzetközi projektek iránt érdeklődőket.

E napon a részvétel díjmentes!

A program keretében beszámolunk a folyók által is összekötött országokban zajló, határon túli oktatási, civil intézményekkel kialakított, részvételi környezeti nevelési programról, annak módszertanáról, az elért eredményekről, a résztvevők számára pályaorientációs lehetőségeket is biztosító programról.

 

Tisztelettel meghívunk Benneteket, kollégáitokat rendezvényünkre, egyben kérjük, hogy széles szakmai holdudvarotokban (hírlevél, közösségi média) az információt megosztani szíveskedjetek.

Ehhez csatoljuk a PDF programokat és alább a közösségi linkeket:

LinkedIn: https://www.linkedin.com/feed/update/urn:li:activity:7046084102659129344

Facebook: https://www.facebook.com/kszgysz/posts/pfbid08UukHMfE3YXkLfsHkioC5fz123GcZ9EddrZKDLvx7iCaieDBVibEYSkgaD7gwkd3l

 

‍Időpont: 2023. április 26-27.
Helyszín: Benczúr Hotel, 1065 Benczúr u. 35.

 

Részletes program és regisztráció: https://kszgysz.hu/rendezvenyek/szovetsegi-rendezvenyek/ii-orszagos-szemleletformalasi-konferencia

 

Együttműködéseteket és érdeklődéseteket előre is köszönjük!  

 

Üdvözlettel és tisztelettel:

 

Hankó Gergely

ügyvezető igazgató

Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége

1024 Budapest, Keleti Károly utca 11/A.