A Környezet- és Természetvédő Civil Szervezetek Együttműködése nevében az Éghajlatvédelmi Szövetség – mint a Zöld Civil Országos Találkozó aktuális szervezője – sikerrel pályázott a Stronger Roots for Civil Society Program felhívásán. A támogatás elsősorban a fiatalok és teremtésvédők közösségeivel folytatott együttműködés fejlesztésére és bővítésére ad lehetőséget.

A fejlesztési és bővítési folyamathoz kapcsolódóan várjuk azoknak a környezetvédelemmel (is) foglalkozó civil szervezeteknek, közösségeknek a jelentkezését, akik eddig nem kapcsolódtak be a Zöld Civil Együttműködésbe (nem vettek részt Zöld Civil Országos Találkozón, nem tagjai az együttműködés levelező listáinak). Amennyiben érdekel az együttműködési lehetőség töltsd ki a következő adatlapot:

ADATLAP KITÖLTÉSE

Örömmel látjuk a helyi szinten működő szervezeteket is, akár a nem bejegyzett közösségeket is!

Pályázati összefoglaló

Támogató – Stronger Roots for Civil Society Program
A program hazánk mellett Szlovákiában és Csehországban támogat hálózati kezdeményezéseket, a nemzetközi programban Magyarországról a NIOK Alapítvány vesz részt partnerként.

Projektidőszak – 2020. szeptember – 2021. december

Támogatási összeg – 10 000 EUR

Projektgazda – Éghajlatvédelmi Szövetség és Zöld Civil Együttműködés

A pályázatot szervezetileg a győri Éghajlatvédelmi Szövetség gondozza, viszont a valódi gazdája a Környezet- és Természetvédő Civil Szervezetek Együttműködése, amely egy nem formalizált hálózata a zöld civil szervezeteknek.

A projekt célja – Az együttműködés fejlesztése és bővítése
A zöld civil együttműködés társadalmi bázisának szélesítése és az érdekérvényesítő képességének erősítése.

Célcsoportok – Teremtésvédők és fiatalok
Teremtésvédő csoportok – új szempontokat hozhatnak be az együttműködésbe, rajtuk keresztül más fajtájú helyi közösségek érhetőek el, nyitottak a paradigmaváltásra.
Fiatalok közösségei – új lendületet adhatnak a zöld mozgalomnak, más szempontokat hozhatnak be az együttműködésbe, megújíthatják a zöld civilek önkéntes bázisát, mozgósítani lehet általuk a fiatalokat.

Tervezett tevékenységek

  • Bővítési potenciál – adatbázis kialakítása a célcsoport szervezeteivel – legalább 60 szervezet;
  • Felmérés az új közösségek között – együttműködési lehetőségek feltárása, igények felmérése – legalább 20 szervezet működik közre;
  • Zöld Civil ON – 2020 szeptemberben megvalósult 21 szervezet közreműködésével, 23 programmal több mint 1 000 résztvevővel.
  • Nyitott Koordinációs Tanács ülések – lehetőséget biztosítunk, hogy az új csoportok képviselői bekapcsolódjanak a Koordinációs Tanács tervezett üléseinek munkájába.
  • Tematikus webináriumok – 2 webinárium szervezése. célcsoportonként 40 résztvevő / webinar.
  • Zöld Civil OT 2021 – Keszthely – 2021. május vagy június – 3 napos rendezvény, 400 résztvevővel, melyből legalább 50 fő a célcsoportokból. Szakmai plenáris ülések, szakmai fórumok és szekcióülések valamint közösségi programok megvalósításával.

Szereplők

  • Éghajlatvédelmi Szövetség – Szabó Krisztina és Lajtmann Csaba – koordináció;
  • Magyar Természetvédők Szövetsége – Farkas István és Éger Ákos – Nyitott KT ülések és tematikus webináriumok;
  • Greenpeace Magyarország – Mező János és Nyitrai Dániel – Fiatalok célcsoport;
  • Ökogyülekezeti Mozgalom – Szűcs Boglárka – Teremtésvédők célcsoport;
  • Tanácsadók a Fenntartható Fejlődéséért – Horváth Kinga – Felmérés az új közösségek között.