Az idei Zöld Civil Országos Találkozón (2016.04.29-05.01, Őriszentpéter) tovább folytatjuk a zöld civilség lehetséges fejlődésével való foglalkozást. Három órát szánunk szombat délután a folyamatra egy nyitott tér keretében, melytől eredményeket várunk: kibontott és megvalósítható irányokat, ötleteket, terveket, amelyekkel a találkozó után folyamatok, tevékenységek, projektek indulhatnak el. Ezen kívül szombat este 22.00 órától egy plusz beszélgetést is tartunk az operatív folytatási lehetőségekről.

Szombaton, 15-18 óra között várunk benneteket a Művelődési Házban és a Kisiskolában:
30 perc: plenáris keretében fő felvezetés és 7×3 perc témánkénti felvezetés.
50 perc (+ 10 perc szünet) + 50 perc: 7 téma megbeszélése, külön termekben.
30 perc: 7×3 perc eredményismertetés témánként, és fő zárás.

Az egyes témák megbeszélése 2 x 50 percben fog folyni, azaz egy-egy témára közel két óra fog jutni. Az egyes témák között szabad a járkálás, hiszen nyitott a tér… A témákért a témafelelős lesz szakmai, tartalmi szempontból a felelős: ő vezeti fel az elején és csinál kedvet a plenárison a hallgatóságnak 3 percben, továbbá a 2×50 perces elvonulás alkalmával ő irányíthatja (összhangban a résztvevők szándékával) tartalmi szempontból a folyamatokat, a kibontásokat. A 2×50 perces témánkénti külön munkák során facilitátorok (folyamat-mesterek) fognak a folyamatra figyelni, valamint jelen lesz egy jegyzetelő is, hogy megörökítésre kerüljön a munka folyamata és eredménye.

+ 22:00 ÓRÁTÓL: Beszélgetés a zöld civilség fejlődési folyamatáról (operatívan a megvalósításról)

Időpont: 2016.04.30, szombat, 15-18 óra között (+ 22.00 órától operatívan a lehetséges folytatásról).
Helyszín:
 Zöld Civil Országos Találkozó, Őriszentpéter, Művelődési Ház és Kisiskola
Felelős: A nyitott tér felelőse, levezetője: Lukács Attila (+36 20 342 3839, attila.lukacs@icloud.com)