Civil szervezetek Orbán Viktor miniszterelnökhöz írt nyílt levélben kérik, hogy az uniós kormányfők jövő heti találkozóján Magyarország ne támogassa az EU és az Egyesült Államok közötti szabadkereskedelmi tárgyalások (TTIP) ügyében az Európai Bizottságnak korábban adott felhatalmazás megerősítését. A Greenpeace, a Magyar Természetvédők Szövetsége és a Védegylet által kezdeményezett levelet több mint ötven civil szervezet írta alá, köztük a Professzorok Batthyány Köre, a Magyarországért Egyesület és az Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége is.

Az utóbbi időben számos európai tagállam parlamentje, illetve kormányzati vezetője jelentette ki, hogy jelenlegi formájában nem támogatja a TTIP-t. Ezért az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker szeretné elérni, hogy az Európai Unió kormányfői erősítsék meg a Bizottságnak az EU és az Egyesült Államok közötti szabadkereskedelmi tárgyalások ügyében korábban adott felhatalmazásukat. A téma várhatóan napirendre kerül a kormányfők június 28-i találkozóján.

Tavaszi ülésszakának utolsó napján az Országgyűlés elfogadott egy határozatot, amelyben arra szólítja fel a Kormányt, hogy ne támogassa olyan szabadkereskedelmi megállapodás létrejöttét, amely veszélyezteti a környezet- és egészségvédelem, az élelmiszerbiztonság, valamint az emberi jogi, illetve munkajogi garanciák jelenlegi szintjét, továbbá antidemokratikus vitarendezési eljárást tartalmaz. Erre az országgyűlési határozatra hivatkozva több mint ötven civil szervezet nyílt levélben kéri Orbán Viktor miniszterelnöktől, hogy az EU tagállamok kormányfőinek június 28-i találkozóján Magyarország vonja vissza a Bizottság számára a TTIP tárgyalásokra adott felhatalmazását, és a jövőre vonatkozóan csak olyan mandátumot támogasson, amely egyértelműen megfelel az országgyűlési határozatban foglaltaknak, és kizárja a befektető-állam vitarendezési eljárások alkalmazását, beleértve a befektetési bírósági rendszert is.

A nyílt levélben ezen felül azt is kérik a civil szervezetek, hogy az EU-szintű egyeztetéseken a Kormány határozottan és következetesen képviselje azt az álláspontot, hogy a TTIP, valamint az EU és Kanada közötti szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) ne léphessen hatályba addig, amíg az Európai Unió valamennyi tagállama nem ratifikálja ezen egyezményeket. Amennyiben ezek a feltételek nem teljesülnek, a civil szervezetek azt kérik, hogy a Kormány vétózza meg az EU és Kanada közötti kereskedelmi egyezményt az Európai Tanácsban.

A nyílt levél azt is szorgalmazza, hogy a Kormány forduljon az Európai Bírósághoz, kikérve a Bíróság véleményét arra vonatkozóan, hogy a TTIP és a CETA részét képező befektető-állam vitarendezési mechanizmus (ISDS), illetve a helyette újabban javasolt Befektetési Bírósági Rendszer (ICS) összhangban van-e az európai uniós joggal.

A transzatlanti szabadkereskedelmi tárgyalások megkezdése óta kiszivárgott tárgyalási anyagokból, valamint az amerikai fél és egyes multinacionális cégek nyilatkozataiból világossá vált, hogy a készülő TTIP- egyezmény a jelenleg tervezett formájában alááshatja mindazokat a vívmányokat, amelyeket környezet- és egészségvédelem, az élelmiszerbiztonság, valamint a munka jogok terén elértünk az elmúlt évtizedekben. Ezenfelül az egyezmény azt is lehetővé tenné, hogy multinacionális cégek bepereljék azokat az országokat, amelyek állampolgáraik egészségének vagy a környezet védelmének érdekében meghoznak bizonyos jogszabályokat, intézkedéseket. Ez alááshatja hazánk szuverenitását, és veszélybe sodorhatja Magyarország Alaptörvényben rögzített génmódosítás-mentességét is.

Az 54 civil szervezet által aláírt nyílt levél megtalálható itt.

Az Orbán Viktornak küldött nyílt levelet aláíró szervezetek:

Greenpeace Magyarország
Magyar Természetvédők Szövetsége
Védegylet

Csatlakozó szervezetek:

Anonymous – Rendszerhiba Akciócsoport
ATTAC Magyarország Egyesület
„”Bihar” Kis-sárréti Civilek Társasága
BEKLEN a Nagykunsági Civil Társadalomért Alapítvány
Beretzk Péter Természetvédelmi Klub
Biokultúra Közép-Magyarországi Egyesület
CEEweb a Biológiai Sokféleségért
Csalán Környezet- és Természetvédő Egyesület
CSEMETE Természet- és Környezetvédelmi Egyesület
Dél-dunántúli Biokultúra Egyesület
E-misszió Egyesület
Éghajlatvédelmi Szövetség
Egyesült Villamosenergia-iIpari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége
Energia és Környezet Alapítvány
Fauna Alapítvány
Fenntarthatóság Felé Egyesület
GATE Zöld Klub Egyesület
Gyermekláncfű Kézműves, Oktatási és Környezetnevelési Egyesület
Herman Ottó Természetvédő Kör
Hidra Természetvédelmi és Ifjúsági Egyesület
Kalocsakörnyéki Környezetvédelmi Egyesület
Keresztúri Társas Kör
Keszthelyi Környezetvédő Egyesület
KÖRLÁNC Szegedi Munkacsoport
Környezeti Tervezési és Nevelési Hálózat
Közép-dunántúliu Biokultúra Egyesület
Közép-magyarországi Zöld Kör
Közösség az Önellátásért Civil Társaság
Levegő Munkacsoport
Magosfa Környezeti Nevelési és Ökoturisztikai Alapítvány
Magyar Biokultúra Szövetség
Magyarország Természeti és Kulturális Örökségéért Alapítvány
Magyarországért Egyesület
Mozgalom az Egészséges Város Környezetéért Civil Társaság
Nők a Balatonért Egyesület
Nyugat-dunántúli Biokultúra Egyesület
Ökológiai Stúdió Alapítvány
Ökorégió Alapítvány a Fenntartható Fejlődésért
Parlagfűmentes Magyarországért Egyesület
Professzorok Batthyány Köre
Reflex Környezetvédő Egyesület
Serpentes Alapítvány
Tanácsadók a Fenntartható Fejlődésért
Ürömért Egyesület
Zöld Akció Egyesület
Zöld Dió Alapítvány
Zöld Kapcsolat Egyesület
Zöld Kör
Zöld Pók Alapítvány
Zöld Zala Természetvédő Egyesületet
Zölderő Környezetvédő és Szépítő Egyesület