A Magosfa Alapítvány és a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület több mint másfél éve tartó „Kicsik és nagyik” projektje a napokban zárul. A projekt generációk közötti tanulásról, idősek és gyerekek együttes környezeti neveléséről szólt. 12 helyszínen tartottunk közös programot a két korosztálynak, az utolsóra április 30-án Őriszentpéteren, a Zöld Civil Országos Találkozón kerül sor.

A jó hangulatban zajló programok során mindkét korosztály rengeteget tanult egymástól többek között újrahasznosítás, klímaváltozás, raktározás, madarak, méhek témakörökben.

Kicsik és nagyik2A programokon kívül hét helyszínen helyi szervezetek részvételével fórum is megszervezésre került, aminek célja az volt, hogy a programok önjáróan folytatódjanak. A visszajelzések szerint azóta több helyszínen is megkezdődött hasonló programok szervezése.
Múlt nyáron 30 fő részvételével tartottunk Kicsik és nagyik tábort, ahol a nagyszülők és az unokák közösen fedezték fel a természetet.
A tavasz folyamán három 30 órás képzésen összesen 88 pedagógus, idősek otthonában dolgozó és egyéb érdeklődő vett részt, és sokan jelezték, hogy ki is fogják próbálni saját intézményükkel ezt a fajta tanulási formát.

A módszer kipróbálásához ötleteket nyújt a nyáron megjelent „Generációk közötti tanulás a környezeti nevelésben – Kicsik és Nagyik” című foglalkozás-gyűjtemény is, mely letölthető a projekt honlapjáról: http://www.magosfa.hu/kicsikesnagyik/

Szintén itt találhatják meg az érdeklődők az „Amit nagyszüleink még tudtak, gyermekeinknek pedig meg kell tanítani!” c. brosúrát is, ami a foglalkozások alatt az idősebb generációktól tanult fenntarthatósági ötleteket és praktikákat tartalmazza.
A foglalkozásokba és azok hátterébe nyújt betekintést a projekt során készült népszerűsítő kisfilm is, melynek hosszabb változata megtekinthető itt:

A projekt a Norvég Civil Támogatási Alap hozzájárulásával valósulhatott meg.

További információ: Neumayer Éva, Magosfa Alapítvány
eneum@magosfa.hu (20) 985 0238

Támogatói logók