Nagy örömünkre 127 jelentkező töltötte ki a magyarországi zöld mozgalom megújításhoz kapcsolódó kérdőívet. Cikkünkben „vágatlanul” mutatjuk be az egyes kérdésekre adott válaszokat illetve azok címkefelhős feldolgozását.

 Az környezet- és természetvédő civil szervezetek együttműködését leginkább “zöld mozgalom”-nak nevezzük. Szerinted ez a név megfelelő az együttműködésnek?

– Igen – 159 fő (Ezt a kérdést többen megválaszolták olyanok is, akik egyébként a kérdőív további részeit nem töltötték ki.)
– Nem – 15 fő 
Alternatív névjavaslatok:
– Környezet- és Természetvédő Szervezetek Országos Testülete – 3x
– Zöld együttműködés – 2x
– Zöld Körben
– Öko világkép
– Élhető természetért Mozgalom
– Fenntarthatósági mozgalom

 

Szerinted mi a Zöld Mozgalom? 

Fentieken – azaz a környezet- és természetvédő szervezeteken túl akár igen nagyszámú egyént, kisebb nagyobb közösséget is magában foglaló laza, értékalapú nagy-közösség.
A magyarországi környezet-és természetvédő szervezetek laza szövetsége.
Környezet- és természetvédelmi civil szervezetek, egyének együttműködése.
Címszavakban csak: a KÖZÖS cél érdekében való összefogás; többségben az erő; környezettudatosságra való nevelés népszerűsítése; politikától független, pártatlan, civil környezettudatos, a környezetvédelemért tenni akaró és cselekvő szervezetek összefogása.
A zöld mozgalom, egy olyan csoportos önszerveződés, ami megpróbál egy fennható társadalmat létrehozni, vagyis legalább ebben az irányba haladni ezzel a törekvéssel.
Egy olyan csatorna, ami lehetővé teszi, hogy a hivatásszerűen környezetvédelemmel, természetvédelemmel foglalkozó személyek és civil szervezetek jobban együtt tudjanak dolgozni, illetve tevékenységeiket egységes erővel tudják közvetíteni a lakosság és a törvényhozás felé.
Aktív környezet- és természetvédelmi civil szervezetek, szakértők közössége.
A zöld mozgalom olyan emberek találkozása, akik egyformán a természet és a benne élő növény és az állatvilág megmentéséért vannak.
Sok kis érdekes üggyel foglalkozó, hasonló érzésvilágú, de az ökológiához általában nem értő ember laza hálózata. De ez nem fogja megoldani az ökológiai válságot.
Természet- és környezetvédő szervezetek összefogása, együttműködése.
Civil Környezet és Természetvédők összefogása; környezetileg és szociálisan fenntarthatóbb társadalmi rendszer előmozdítása.
Környezet és természetvédő hivatalos, nem hivatalos szervezetek, egyének együttműködése.
A természetért és a gyermekeink jövőjéért felelősséget érző emberek közössége.
Környezet- és természetvédő megmozdulások, elvek mentén működő szervezetek személyek közös szerveződése.
Szervezetek közti íratlan szerződés, azaz egyetértés alapelvekben és szemléletmódban, általános hozzáállásban.
Olyan szervezetek összessége, amelyek a környezet- és természetvédelmi célokat magába foglaló fenntarthatóság kérdéskörének megvalósítását tűzték ki célul.
Egy formalizáltan is működő saját erkölcsi értékrenddel, komoly hagyományokkal rendelkező civil közösség, mely meghatározó szerepet játszik a hazai környezetpolitika alakításában, a környezeti nevelésben és az információkhoz való hozzájutás segítésében.
Zöld szervezetek párbeszéde, együttműködése.
Mi az, vagy minek kéne lennie? Valahogyan szélesíteni kell a zöld mozgalmat, ennek a szakmai, mozgósító és bevonó, kifelé nyitó képességét növelni.
A zöld mozgalom nem csak természetvédő civil szervezetek együttműködésére vonatkozik, hanem társadalmi rétegek, bármilyen közösség környezettudatos tevékenységét.
A környezetvédelem, természetvédelem, ökológia, mint közös értékek mentén tevékenykedő szervezetek hálózata.
A környezet- és természetvédő szervezetek hálózatos együttműködése, rendszeres találkozókkal, egyeztetésekkel.
A zöld szervezetek együttműködése. Nemcsak a természet, hanem az élhető világ is fontos. A fair trade is benne van.
A természet és a környezet ügyeiért aktívan tevékenykedő és egymással valamilyen kommunikációs kapcsolatban lévő formális és nem formális csoportok, emberek összessége.
Környezet- és természetvédelmi civil szervezetek érdekérvényesítő, szervezett szövetsége, hálózatos közössége.
Zöld ügyekkel foglalkozó emberek és belőlük álló szervezetek együttműködése.
Fenntartható környezet kialakításáért való tenni akarás.
A hazai környezet- és/vagy természetvédő szervezetek laza, hálózatos, de a jövőben egyre koordináltabbá váló (vagy széthulló) együttműködése.
Nem a mai társadalmi elvárások szerint gondolkodó emberek színes kavalkádja.
Természet, élőhely, környezetvédelem.
A magyarországi környezet és természetvédelmi szervezetek összefoglaló neve és tevékenysége is egyben.
A természeti és épített környezetünk állapotával és annak fenntarthatóságával foglalkozó mozgalom.
A környezet-, természetvédelem, valamint a fenntartható fejlődés érdekében elkötelezett és folyamatosan együttműködő szervezetek és civil magánszemélyek összessége.
Hasonló szemléletű emberek, közösségek közös tevékenysége egy közös ügyért.
Egy szervezeteket és a munkájukat összefogó hálózat, együttműködés, amely egymást segítve, kiegészítve működik.
Egy szervezeteket és a munkájukat összefogó hálózat, együttműködés, amely egymást segítve, kiegészítve működik.
Civil szervezetek és egyének csoportja, melynek legfontosabb tevékenységei a környezet- és természetvédelem.
Környezetvédő civilek csoportja.
A természeti és épített környezet épségéért felelősséget érzők, azért tenni akarók formális és informális szövetsége.
A környezet- és természetvédő non-profit szervezetek (egyesületek, alapítványok, körök) együttese.
A környezet- és természetvédelem iránt elkötelezett személyek, civil szervezetek együttese.
A természetvédelmet, környezettudatosságot az életünk részévé tenni szándékozó, aktív részvételre nevelő társadalmi szerveződés.
A környezetvédő szervezetek hazai közössége.
Azok az emberek és szervezeteik tartoznak ide, akik a környezet és a természet védelme érdekében tevékenykednek, s e tevékenységük során törekednek az összefogásra és az együttműködésre.
Szervezetek együttműködése, információcsere egymás között, segítség egymásnak.
Környezet- és természetvédő civil szervezetek együttműködése, összefogása, információcseréje, jelenléte a médiában, politikában.
Egy összetett rendszer, mely összefogja a környezet- és természetvédelem iránt elkötelezett egyéneket, szervezeteket!
Azon közösségek, szervezetek, csoportosulások, szövetségek, amelyek a környezet és/vagy a természet egészének vagy egyes részeinek védelmét tűzte ki célul.
A Zöld mozgalom elvileg a természetvédelmi és környezetvédelmi szervezeteket összefogó “informális hálózat”, melyben választott kép
viselők által képviseltetjük magunkat a döntéshozatali eljárásokban.
A környezet- és természetvédő civil szervezetek tömörülése, együttműködése, hazai zöld szervezetek közössége, laza sokszínű hálózata.
Eddigi rövidke “zöld létem” ideje alatt azt láttam, a célok nagyon különbözőek, amolyan “minden szentnek maga felé hajlik a keze” szempontok alapján születnek döntések.
Laza, sokszínű informális hálózat, ami jelenleg nem tud adaptálódni a gyorsan változó feltételekhez, tehát jelen formájában nem fenntartható a működése.
A zöld szervezetek együttműködése, közös platformja a kommunikációra – tapasztalatcserére, információ megosztásra -, közös állásfoglalások kialakítására.
A környezet és a környezetvédelem iránt érdeklődő és tenni akarók laza szövetsége.
Minden olyan polgári törekvés, ami a természet-, környezetvédelemre törekszik.
A hazai környezet- és természetvédő szervezetek összessége, hálózata.
Együttműködés, közös föllépés, a szervezetek kölcsönös támogatása országos (pl. Paks2) vagy helyi (Audi bővítés, Dunakeszi láp, nagymarosi vízlépcső) ügyekben.
A szervezetek együttműködése, tapasztalatcseréje és közös fellépése különböző célok érdekében.
A zöld mozgalom alulról szerveződő, helyi szervezetek és azok hálózatainak laza együttműködése.
Információ- és tudásbázis az aktív résztvevőknek köszönhetően. A környezet- és természetvédő civil szervezeteket összefogó hálózat, amely elősegíti a működésüket, fejlődésüket és a kihívásokra való válaszadásukat. Közösség a szervezetek számára is egyben, aminek az OT-n való részvétel fontos részét képezi.
Sok-sok környezetbarát szemléletű magyar szervezet képviselőinek fóruma.
A zöld mozgalom név igazából némileg korlátozóan határolja le azt a területet, amelyen a környezetvédelmi és természetvédelmi civil szervezetek tevékenykednek. Nem pregnánsan a zöld mozgalomhoz tartozónak vélhetnék az örökségvédelmet, vagy a kisközösségek éledő egészséges lokálpatriotizmusát, pedig az is a zöld mozgalom szerves része kell, hogy legyen. Nyilván lehetne további példákat is hozni, amelyek jellemzően nem volnának zöldek…
A környezetszennyezés miatt aggódó, és a fenntartható környezetért tenni akaró civilek és civil szervezetek mozgalma.
Környezet és természetvédelemmel, illetve ezekhez kapcsolódó dolgokkal foglalkozó közösségek hálózata.
A civil szervezetek megmutatják az embereknek és egymásnak, hogy mit tesznek a környezetünkért.
Szerintem a zöld mozgalom törekvés a meglévő környezeti értékeink védelmére, a környezetszennyezés megelőzésére, illetve csökkentésére, nagyban nézve küzdés a Föld megóvásáért a fenntartható életmód elérését célul kitűzve.
Világszerte meglevő vagy kialakult közösségek, szervezetek, csoportosulások, szövetségek és/vagy pártok, amelyek a környezet és/vagy a természet egészének vagy egyes részeinek védelmét tűzte ki célul.
Olyan szerveződés, ami a természetvédelem jegyében a társadalmi problémákat szeretné megoldani.
A társadalmi csoportok minél szélesebb körének bevonása, mozgósítása a környezeti tudatosság növelése érdekében.
Az élhetőbb világért, a környezet fenntarthatóságáért küzdő szervezetek összefogása.
Az élhetőbb világért, a környezet fenntarthatóságáért küzdő szervezetek összefogása.
Az élhetőbb világért, a környezet fenntarthatóságáért küzdő szervezetek összefogása.
A környezetvédelem ügye iránt felelősséget érző, azért tenni akaró egyének és csoportok (egyesületek, alapítványok, körök, informális csoportosulások stb.) együttese.
A környezetvédelemről és civilségről hasonlóan gondolkodó emberek, és az általuk alkotott szervezetek közössége, esernyőszervezet, ami laza köteléket ad az információcseréhez, kapcsolatépítéshez és érdekérvényesítéshez.
Környezetvédők összefogása egy jobb, szebb, egészségesebb környezetért.
Környezeti tudatosság növelése.
Jövő-orientált, pozitív cselekvések öntevékeny NGO-k sorozata.
Egymással általában együttműködő, környezetvédelemmel foglalkozó szervezetek hálózata.
Gondolkodó emberek összessége.
Nem tudom.
Egy környezetbarátok találkozója.
A környezet- és természetvédő civil szervezetek összefogása a célok hatékonyabb megvalósulásáért.
A környezetvédelem közügyéért tenni akaró civilek, szakmai szervezetek, magánszemélyek együttműködése.
A fenti leírásból vált számomra nyilvánvalóvá, mi is az (sajnos, nem vagyok jártas ezen a területen).
A környezetvédelmi érdekvédelemben részt venni kívánó zöld szervezetek kommunikációs csatornája.
Minden olyan, a jövőről tudatosan gondolkozó szervezet és állampolgár összefogása, amely az élhető és fenntartható jövő megvalósítását, ennek érdekében a környezeti értékek megóvását, az életmód és a gazdaság élet- és jövőbarát fejlesztését képviseli.
Felelősségteljesen gondolkodók, a jövő generációinak érdekeit figyelembe vevő, a természet értékeit és általában véve az értékeket képviselők gyűjtőhelye.
A természetvédelmet, környezettudatosságot az életünk részévé tenni szándékozó, aktív részvételre nevelő társadalmi szerveződés.
Nem tudom.
Környezet- és természetvédő szervezetek magyarországi összessége, közös tevékenységekkel, közös országos jövőképpel.
A civil társadalom együttműködésen alapuló, szervezett környezet-és természetvédelmi kezdeményezései és akciói; a zöld érdekek érvényesítésének elősegítése, a zöld szemlélet elterjesztése érdekében.
A zöld értékeket képviselő emberek több szinten is hatékonyan működő és együttműködő kezdeményezéseinek és szervezeteinek összessége.
Környezet- és természetvédő civil szervezetek összessége, nem csak az együttműködése.
Az emberek tájékoztatása, programok, kezdeményezések szervezése.
Zöld civil szervezetek koordinált együttműködése a környezet védelme érdekében.
Zöld Mozgalmak (!! és nem Zöld Mozgalom) – Magyarországon cca. 6000 olyan civil szervezet van, amely fő- vagy másodtevékenységként a környezet és/vagy természetvédelmet felvállalta. Ezek különböző területen és csoportosulásban egy-egy zöld mozgalomnak felelnek meg. E sokféle mozgalomhoz csatlakoztak azok a szervezetek, amelyeket az OT kizárt és/vagy ellehetetlenített az elmúlt 10 év során.
Az ún. “civil társadalom” – azaz nonprofit közhasznú tevékenység és a közügyekben való közvetlen (nem képviseleti alapú) részvétel – potenciálisan legerősebb szektora.
Zöld Mozgalmak (!! és nem Zöld Mozgalom) – Magyarországon cca. 6000 olyan civil szervezet van, amely fő- vagy másodtevékenységként a környezet és/vagy természetvédelmet felvállalta. Ezek különböző területen és csoportosulásban egy-egy zöld mozgalomnak felelnek meg. E sokféle mozgalomhoz csatlakoztak azok a szervezetek, amelyeket az OT kizárt és/vagy ellehetetlenített az elmúlt 10 év során.
Zöld Mozgalmak (!! és nem Zöld Mozgalom) – Magyarországon cca. 6000 olyan civil szervezet van, amely fő- vagy másodtevékenységként a környezet és/vagy természetvédelmet felvállalta. Ezek különböző területen és csoportosulásban egy-egy zöld mozgalomnak felelnek meg. E sokféle mozgalomhoz csatlakoztak azok a szervezetek, amelyeket az OT kizárt és/vagy ellehetetlenített az elmúlt 10 év során.
Egy olyan mozgalom, ami célul tűzi ki a haladás és a környezetünkért való felelősségvállalás, a környezet megóvásának fontossá
gát.
Az aktív, környezetügyekért elkötelezett civil szervezetek és személyek közössége.
Biztos van jobb definíció, de számomra az a szerveződés, ami azért küzd, hogy a lehető legmagasabb globális életszínvonalon maradjon az ember az uralkodó faj ezen a bolygón.
Környezetvédő civilek laza hálózata.
Környezet- és természetvédő szervezetek önkéntes együttműködése.
A környezet- és természetvédelem területén működő civilek együttműködése.
Környezet és természetvédelmi témákkal foglalkozó civil szervezetek együttműködése, kölcsönösen elfogadott szabályokkal, struktúrákkal.
A zöld ügyekért tevékenykedő civil szervezetek összessége.
A környezet ügye iránt elhivatott emberek összessége.
A zöld szervezetek együttműködése.
A mozgalom a “zöld ügyeknek”, a környezet- és természetvédelmemnek, valamint a civil és demokratikus értékeknek elkötelezett non-profit szervezetek és magánszemélyek összességének azon része, amely magára nézve elfogadja a mozgalom önmagára felállított értékrendjét és együttműködési szabályait.
A hagyományos együttműködésben részt vevő zöld szervezetek hálózata.
Mindenki ide tartozik, aki zöld mozgalmárnak tekinti magát.
A környezet- és természetvédelemmel foglalkozó szervezetek.
Zöld mozgalmárok és zöld szervezetek együttműködése.
Zöld civil szervezetek és tagságuk által alkotott laza együttműködés, részben lefektetett, részben hagyomány alapján működő szabályokkal.
A zöld mozgalmárok és szervezetek összessége.
Civil zöldek és magánemberként aktív zöldek együttműködése, ki alkalmilag, ki tartósan…
Civil zöld szervezetek együttműködése.
Az együttműködő zöld szervezeteket.
Az együttműködő zöldek (civilek).
A magyarországi zöld szervezetek együttműködése.
Szervezetek (civil) és magánemberek együttműködése zöld ügyekben.
A zöld, környezetvédő és természetvédő civil szervezetek egységes képviseletére szolgáló laza szövetség.
Azon környezet- és természetvédő szervezetek tartoznak ide, amelyek magukra nézve elfogadhatónak tartják az eddig közösen kialakított kereteket.
Elsősorban közösség, szakmai alapon szerveződő baráti együttműködés.
Mindenki, aki zöld célok iránt tevékenykedik, de nem gazdasági haszon ellenében teszi, és nem az államapparátus része.
Mindenki, aki zöld célok iránt tevékenykedik, de nem gazdasági haszon ellenében teszi, és nem az államapparátus része.

Mi lehet ma a célja a zöld mozgalomnak?

Mainstream-esedés, outreach és sokkal jobb érdekérvényesítés.
Tájékoztatás, ajánlások fogalmazása környezeti, társadalmi, gazdasági és morális kérdésekben…
A környezet- és természetvédelmi KÖZérdek-érvényesítés erősítése.
Fenntarthatóság valós, tényalapú ismertetése. Minden alkalom megragadása a globális problémák ismertetésére. Megoldási alternatívák (László Ervin: 3M út vagy a 3. ipari forradalom?). A környezettudatosságra endogén igény felállítása. Itt látom a legszorosabb kapcsolódási pontot a fenntarthatóság és a közösségfejlesztés között. Cél: CO2 emberi tevékenység nélkül is keletkezik (vulkáni tevékenységek – Juhász Árpád) tehát a megkötő, fotoszintetizáló felület megőrzése, növelése egy kulcsfeladat.
Az életminőség javítása – a szociális, ökológia, és ökonómiai fenntarthatóság felé törekszik. Megpróbál a további környezeti rombolás megakadályozása elősegíteni.
A lakosság megfelelő bevonása, a zöld eszmének a népszerűsítése, és a környezettudatosság képviselete minden témakörben (hulladékfeldolgozás, oktatás, mezőgazdaság, településfejlesztés… stb.). Fontos lenne egymás munkáinak a segítése, összehangolása.
Aktuális környezetvédelmi problémákra keresni a választ, a megoldást; megelőzni a problémák kialakulását egy fenntartató élet érdekében.
A természetrombolás megakadályozása és figyelemfelhívás, hogy fogy az a forrás, amink van és gondolni kellene a meglévőnek újrahasznosítására.
Önképzéssel és belső képzésekkel eljutni az ökológia megértéséhez, a globális, hosszú távú, reálfolyamatokban és rendszerben gondolkodáshoz, és valódi, hatékony zöld ügyekben összefogni. A fogamzásgátlás emberi jogára fókuszálás hiányában a zöld mozgalom eltévedt és kilátástalan küzdelmet folytat.
Minden ami “zöld”! 🙂
Jelenleg a fennmaradás …
A környezetvédelem, részvételi demokrácia és szociális igazságosság előmozdítása.
Egymás szervezeteinek, programjainak erősítése egy közös cél érdekében.
A felelősségérzet elültetése az emberekben.
Környezet- és természetvédelem, társadalmi fenntarthatóság: értékőrzés, ismeret átadás, érdekképviselet.
Országos ügyek együttes, és helyi ügyek eseti képviselete, illetve az azokban való kölcsönös segítségnyújtás (lásd: Zengő).
Elsődleges célja a jelen társadalmi, politikai és szociális álláspontok, szabályozások fenntarthatósági felülvizsgálata, véleményezése és közbeavatkozása különböző projektek keretén belül.
Értékelni kell az elmúlt kb. 15 év folyamatát és a jelenleg már kialakult, illetve működő folyamatokra építve, azok erősségeit felhasználva egy, a kb. 10 évvel ez előtti állapotnak megfelelő érdekérvényesítő szerepet kell újra elérni. Képezni kell a szereplőket, melyre az OT évi egyszeri alkalma önmagában nem elegendő. A szervezetek közötti kétoldalú vagy hálózatos együttműködéseket is fejleszteni kell.
A zöld értékek, elvek és életmód bemutatása a társadalom többi tagjának.
Identitáskérdéssel kell foglalkozni, ennek a szerepe a társadalmi megújításban, a demokráciaszélesítésben. A zöld többet jelent mint környezet, és ezt a legtöbb ember nem fogja fel…
A mai zöld szervezetek célja a legnagyobb problémák célzott megoldása lenne. Olyan problémák mint klímaváltozás,biodiverzitás elvesztése stb.
Közös álláspontok kidolgozása; tudásmegosztás; törvénytervezetek közös véleményezése; közös kampányok.
A környezet- és természetvédelemmel foglalkozó civil szervezetek összefogása annak érdekében, hogy egymás tevékenységét megismerve hatékony érdekérvényesítő tevékenységet folytassanak.
A döntéshozók befolyásolása, hogy körültekintően járjanak el a törvényhozás során tekintettel környezetünk, az emberi egészség, élhetőbb világ megteremtésére.
A jövő generációkra és a ma élő emberekre leselkedő környezeti veszélyek megelőzésért és a természeti erőforrások és értékek megőrzésért, a fenntartható fejlődésért való fellépés a társadalmi-gazdasági struktúrák, az egyéni és társadalmi erkölcs és szemlélet radikális átformálása által.
“A célt” nem tudom megfogalmazni, de választ adni az embereknek a hétköznapokra és választ adni a döntéshozóknak is lehet cél.
A környezet- és természetvédelem, fenntarthatóság ügyeiben a közérdekek koordinált érvényesítése törvény- és döntéshozóknál, a lakosság koordinált szemléletformálása és mobilizálása a nyomásgyakorlás érdekében. Vélemények, szakmai tanácsadás, döntéshozói anyagok véleményezése, kiemelten stratégiai ügyek, káros projektek mentén. Plusz mindezekben megfelelő, szisztematikus együttműködés a zöld mozgalmon belül a hatásosság és hatékonyság érdekében.
Ismeretek és feladatok megosztása, tevékenységek hatékonyságának növelése.
É
lhető, fenntartható környezetért való tenni akarás.
Szakmai és működési tapasztalatcsere szervezetek között, egyes ügyek közös képviselete, nyomásgyakorlás, képviselet hivatalos testületekben, fiatalok megszólítása, össztársadalmi szemléletformálás.
1. megértetni a politikával, hogy nem akarjuk a helyüket elvenni; 2. lakosság felé tanácsadás, környezeti nevelés (korosztálytól függetlenül), hivatalok és a politika felé érdekvédelem; 3. nyitottság és készség az együttműködésre.
Természet védelme.
Szélesebb hatáskör, nagyobb befolyás, több ember megszólítása, reális célok megválasztása.
A fentiekkel megegyező.
A fenti célok érdekében az országos és helyi döntés előkészítési és döntéshozatali folyamatok befolyásolása.
Jelen környezeti problémák, ill. azok közvetett környezeti hatásainak mérséklése.
A természeti- és környezeti károk csökkentése, továbbiak megelőzése a döntéshozókra gyakorolt nyomás és meggyőzésük által. Emellett civilek tájékoztatása, bevonása akcióikba, környezeti nevelés.
A természeti- és környezeti károk csökkentése, továbbiak megelőzése a döntéshozókra gyakorolt nyomás és meggyőzésük által. Emellett civilek tájékoztatása, bevonása akcióikba, környezeti nevelés.
Fenntarthatóság népszerűsítése.
Környezetvédelem, zöld életforma népszerűsítése.
A környezeti fenntarthatóság.
Az állami, önkormányzati természet- és környezetvédelmi tevékenység sajátos kiegészítése, ellensúly képzése a környezetidegen politikai és gazdasági folyamatokkal szemben.
A zöld szemlélet erősítése, a zöld érdekek megjelenítése a mindennapokban, médiában és a kormányzati munka pozitív befolyásolása.
Ráirányítani a figyelmet az életünkben felmerülő természet- és környezetvédelmi problémákra, azokra megoldást javasolni, és a célok elérése érdekében minél több embert mozgósítani.
Az élő, élhető és fenntartható jövő.
Minél szélesebb összefogás és együttműködés (minél több ember és szervezet vegyen benne részt, és minél szorosabb, minél sokfélébb legyen ez). Minél több embert próbáljon hatókörébe vonni.
Fenntarthatóság, tudatosság, környezetvédelem gyakorlati és elméleti megoldásainak vizsgálata.
A környezettudatos szemléletmód terjesztése, környezeti nevelés, környezetvédelem kiemelése a médiában, politikában.
Összekapcsolja a “Zöld” szervezeteket, melynek köszönhetően megkönnyíti azok munkáját. Mindemellett naprakész tájékoztatást nyújt az embereknek, az aktuális tevékenységekről, hírekről a környezet- és természetvédelem területén.
A környezet és/vagy a természet egészének vagy egyes részeinek védelme, a társadalom “civil” igényeinek támogatása, kielégítése a hatalomra gyakorolt egységes fellépés keretében.
Közös álláspontok megfogalmazása a döntéshozók felé, közös akciók szervezése (bár ez nem annyira működik).
Közös gondolkodás a zöldeket érintő ügyekben. Alternatívákat mutatni…
Közös gondolkodás és közreműködés a zöldeket érintő ügyekben.
Közös célok és irányok meghatározása, azok megvalósítása.
Felhívni a figyelmet a fenntarthatósági kérdésekre és valós alternatívákat, megoldási lehetőségeket “tesztelni”, adaptálni a (térben, méretben, célcsoportban) különböző helyzetekre.
Egy jól szervezett érdekérvényesítés a természet- és környezetvédelmi célok érdekében; hatékonyan működő zöld civil szektor, ahol működik az információáramlás.
Információcsere, közös fellépés.
Fenntartható városok létrejöttének támogatása, szélesebb körű társadalmi részvétel elősegítése, emberek informálása.
A fenntartható fejlődés irányába történő közös elmozdulás, összefogás, érdekérvényesítés, szemléletformálás.
A nyilvánosság, az állami hírmonopólium áttörése, az emberek felrázása, az olyan álcivil szervezetek ellehetetlenítése, mint a CÖF, a finanszírozás új alapokra helyezése, annak elérése, hogy a környezet- és természetvédelmet a különféle testületekben sehol se képviselhesse más, mint delegált.
A participáció 2004 előtti szintjének helyreállítása, a zöldmozgalmak hatékony részvétele elleni törvényhozási és kormányzati eszközökkel kialakított “maginot vonal” lerombolása.
A környezetügy és a fenntarthatósági szemlélet erősítése minden szektorban és a társadalomban.
Korábban úgy gondoltam, hogy nagyon fontos cél a kormányzat felé képviselni a “zöld” ügyeket, de ma már sokkal fontosabb lenne a helyi “zöld” szervezetek, valamint az országos és nemzetközi hálózatok tapasztalatainak, kapacitásának megosztása, együttműködésének szervezése.
Szerintem jó, ha továbbra is ez lesz, vagy minél inkább ez. Az utóbbi 2 évben kapcsolódtam be a történésekbe és a nagy vitázások után, mostanra kezd kiegyensúlyozottabban működni a Mozgalom meglátásom szerint. De nem vagyok túl jól informált, úgyhogy lehet ez nem így van.
Egységes álláspont, illetve reális célok közvetítése a magyar társadalom és kormány felé.
….ezért az egyik célnak kellene lennie a zöld-gondolkodás kiterjesztésének jellemzően nem zöld területekre is (például önkormányzati közszolgáltatás, mint szolgáltatás általában).
A fő cél a meglévő környezetet ebben vagy ennél jobb állapotban megtartani és átadni az utánunk jövő nemzedéknek.
1. a környezeti problémák intenzív tudatosítása; 2. segítség az egyének életmódjának megváltoztatásához; 3. elérni, hogy a környezetbarát gazdaság kialakítása és az életmódváltoztatás elősegítése a kormányzati intézkedések szintjén is határozottan és egyértelműen megjelenjen.
Szemléletformálás, a környezeti ügyek iránti lakossági figyelem felkeltése és a megértés segítése.
Az emberek felvilágosítása a környezetükben és életterükben tehető környezet- és természetvédelmi lehetőségekről.
Környezetvédelem, környezeti nevelés, az emberek ráébresztése a környezeti problémák jelentőségére, minél több ember mozgósítása a témában.
Környezet és/vagy a természet egészének vagy egyes részeinek védelme.
Környezeti nevelés, egy “FÖLD tisztelő” generáció “kinevelése”, társadalmi problémák enyhítése, zöld szemlélet terjesztése.
Cél a hatékonyabb részvétel a fenntarthatóság jegyében.
Együtt elérni, hogy a jelen emberibb, a jövő pedig élhető legyen. Fogyasztói társadalom átalakítása közösségi társadalommá.
Együtt elérni, hogy a jelen emberibb, a jövő pedig élhető legyen. Fogyasztói társadalom átalakítása közösségi társadalommá.
Együtt elérni, hogy a jelen emberibb, a jövő pedig élhető legyen. Fogyasztói társadalom átalakítása közösségi társadalommá.
A hivatásos környezetvédők segítése, a zöld érdekeket sértő kormányzati és gazdasági indíttatású/érdekeltségű folyamatok ellensúlyozása.
A civil szervezetek célja, hogy az egyének erejét összesítsék, így a zöld mozgalom célja pedig a szervezetek erejének egyesítése. Nyilván az összetartásnak már csak kisebb szintje elérhető ekkora létszámnál, de évente egy találkozó jó alkalom, hogy összehozza az embereket, kapcsolatépítés és információcsere céljából.
Felhívja az emberek figyelmét, főleg a fiatalabb korosztálynak a környezetvédelem fontosságára.
A döntések befolyásolása és helyi akciók.
MINTAADÁS; Szolgálat; Az ország (emberiség) megmentése
Környezeti problémák láttatása, megoldások felkínálása a lakosság körében. A környezeti szempontok képviselete a döntéshoz
ók felé.
Mivel az érdekérvényesítés nem lehetséges, próbálja meg informálni a társadalmat.
Szembeszállni a Földet és az ember(i)séget pusztító erőkkel.
Új zöld környezet létrehozása, s a meglévők karbantartása.
A fenntartható fejlődés megalapozása, felépítése.
Környezetvédelem, fenntarthatóság: környezetünk megóvásának, fejlesztésének szolgálata szakértelemmel, figyelemfelhívással, példaadással, oktatással, programokkal, stb.
Közös cselekvés, aktív részvétel a környezet- és természetvédelembe, nyilvánosság szerzés, civilek bevonása, ismeretterjesztés, gondolkodás formálás.
Jelenleg leginkább a kapcsolattartás, az egymással egyébként is kapcsolatban álló szervezetek gyorsan jutnak konszenzusra elvi kérdésekben, és ezt azokkal is tudatni tudják, akik nincsenek az események fősodrában.
Szemléletformálás, oktatás; A fejlesztésekben a fenntarthatóság érvényesítése; Támogatások zöld irányba fordítása; Nem erőműépítés, hanem energiatakarékosság.
A tudatos, környezetbarát (emberbarát) életmód gyakorlati bemutatása, helyi erőforrások hatékony felhasználásnak ismertetése, fiatalok bevonása, jövő generációk érdekeinek felismertetése, megértetése a döntéshozókkal, helyi (kis) közösségek építése, támogatása.
Ráirányítani a figyelmet az életünkben felmerülő természet- és környezetvédelmi problémákra, azokra megoldást javasolni, és a célok elérése érdekében minél több embert mozgósítani.
Zöld együttműködés.
A környezetvédelem helyzetének jelentős erősítése, belső konstruktív, támogató légkör kialakítása, az egyes témákban sikerek elérése, a kor legújabb technikáinak/technológiáinak aktív használata, önfenntartás, szemléletformálás, tájékoztatás, mozgósítás a fenntarthatóbb társadalmi létezésért, társadalmi részvétel és véleménynyilvánítás a döntéshozatali folyamatokban, konkrét akciók.
A zöld (fenntartható) szemlélet terjesztése, példamutatás és következetes kiállás a zöld értékek mellett. A zöld értékek bemutatása és képviselete a helyi közösségektől az országos politika szintjéig.
Környezet- és természetvédő szempontok figyelembevétele a döntéshozatalokban (helyi, országos, köz és magánszférában is), társadalomformálás, tájékoztatás, fenntarthatóság, igazságosság, részvétel előmozdítása.
A társadalmi felelősség vállalás felélesztése.
Ugyanaz, mint régen, az egyesületek alapszabályaiban rögzített célok elérése, szervezett formában, egymást segítve.
A zöld mozgalmaknak az lenne az egyik fő célja, hogy korrekt partnerséggel létrehozzon egy pártoktól független civil köztestületet, amely fontos környezeti és természeti érdekek mentén – gyors döntésekkel – országos álláspontot alakítson ki és azt nyilvánosságra hozza.
A hazai zöld mozgalom legfontosabb célja a civil társadalomtól elvett környezeti és egyéb jogok újbóli kivívása, a környezetvédelmi – hatósági és szakmai – intézményrendszer működésének helyreállítása és megerősítése.
A zöld mozgalmaknak az lenne az egyik fő célja, hogy korrekt partnerséggel létrehozzon egy pártoktól független civil köztestületet, amely fontos környezeti és természet érdekek mentén – gyors döntésekkel – országos álláspontot alakítson ki és azt nyilvánosságra hozza.
A zöld mozgalmaknak az lenne az egyik fő célja, hogy korrekt partnerséggel létrehozzon egy pártoktól független civil köztestületet, amely fontos környezeti és természet érdekek mentén – gyors döntésekkel – országos álláspontot alakítson ki és azt nyilvánosságra hozza.
Zöld és megújuló energiák népszerűsítése, központi támogatásukért való lobbizás, ezek elterjedésének segítése.
Közösséget teremteni az aktív környezetügyekért elkötelezett civil szervezetek és személyek között; megszólalni környezetügyeket érintő kérdésekben; aktív környezet- és természetvédő tevékenységet kifejteni.
Az, hogy a zöld életmód természetessé váljon mindenki számára.
Fenntarthatóság aktív segítése.
Zöld, környezeti ügyek képviselete: A környezeti érdekek érvényesítése; A környezeti és természeti értékek megóvása; Szemléletformálás a fenntarthatóság érdekében.
Az együttműködés fejlesztése, szemléletformálás.
Érdekképviselet, innováció, előremutatás, minőségbiztosítás, érdeklődés felkeltés.
A társadalom szemléletformálása és a döntéshozók befolyásolása.
A Kárpát-medencében a hosszabb távon is élhető környezet megteremtése számára esélyt adni.
Élhető környezet, stabilizált emberi populáció, megőrzött természeti értékek.
Nyilván az, hogy ne legyen szükség rá. Ha majd a társadalom minden tagja tudatosan és fenntartható módon él, az állami szereplők szakmai szinten, pontosan és felelősen tevékenykednek a fenntarthatóságért, minden probléma megoldva – na, akkor már nem lesz ránk szükség.
Az ember és a természeti környezet együttes hosszú távú, minőségi létének biztosítása.
Egy normális, élhető világ felé terelgetni az embereket.
Akciók szervezése, kapcsolattartás a lakossággal, befolyásolni a döntéshozókat.
Javítani a közös ügyek érdekérvényesítésén, valamint láthatóvá válni a társadalom számára is.
Érdekérvényesítés, a környezetvédelmi szempontok bevitele az oktatásba, döntéshozásba, tervezésbe.
Ismertebbé tenni magát és céljait a társadalomban, megtalálni az utakat a döntéshozók felé, érvényesíteni a környezeti érdekeket a területfejlesztési és kormányzati folyamatokban.
Ismertté és elismertté válni, lobbizni a környezeti érdekek figyelembevételéért, s legfőképpen a diákok és a lakosság szemléletformálása.
Érdekérvényesítés környezetügyekben, a biológiai sokféleség megőrzése, lakossági szemléletformálás.
Környezetvédelmi akciók, aktív természetvédelem, környezeti nevelési programok, civil érdekképviselet.
Hatékony környezetvédelmi szemléletformálás, felkészítés a fenntartható társadalommá válásra.
A diákok és a lakosság környezettudatosságának növelése, a döntéshozók befolyásolása, a fenntarthatósági elvek betartatása.
A környezet érdekeinek és az emberek érdekeinek közös nevezőt találni, és ezt jól kommunikálni.
A környezeti ügyekben jobb érdekérvényesítés, a média fele több és közérthetőbb kommunikáció, a lakosság felé vonzó arculat és szemléletformáló program.
Szemléletváltás és módszerváltás előkészítése és előidézése.
A kiemelt környezeti célok érdekében a társadalomban a környezettudatos magatartás erősítése, a kormányzatban a felelős döntéshozatal elősegítése, az oktatásban valamennyi tárgyba beépülő fenntarthatósági elvek megjelenítése.
Felvilágosítás, meggyőzés, új irányvonalak és módszerek megmutatása, értékteremtés.
Felvilágosítás, meggyőzés, új irányvonalak és módszerek megmutatása, értékteremtés.

Milyennek képzeled el az ideális zöld mozgalmat 3 év múlva?

Erősebb, mint ma (nem nagy cél); Tudatosan követik!.
Sok lelkes fiatal, új arc jelenik meg, hatékonyan, látványosan fel tud lépni egy-egy kiemelt ügy mellett.
Nem tudom a választ.
Arról sincs elképzelésem, hogy egy év múlva milyen lesz.
Még erősebbnek és tevékenyebbnek.
Közös akaraton, összefogáson, tudás- és tapasztalat-megosztáson alapuló szövetség.
Sokszínű, de gyakorlatias. Balol
dali, liberális, stb. politikai ideológiáktól kevésbé befolyásolt. Több együttműködés a határon túli (magyar és nem magyar) szervezetekkel.
A civilek nem egymással harcolnak, versenyeznek, hanem együttműködnek. Az egyes szervezetek túl látnak a saját profiljukon, és az együttműködéssel kiegészítik egymást és egy nagy globális szervezetet alkotnak egy közös célért.
A bizottságokba, tanácsokba delegálás helyett hatékonyabb lenne jobban nyitni a lakosság felé: pl. minél több városban egyszerre meghirdetett környezetvédelmi akciók online eszközökkel megtámogatva, csak így lehet ráébreszteni az embereket arra, hogy a környezetvédelem nem egy elszeparált valami, hanem a gondolkodásunk része kellene, hogy legyen -> ha van bázisunk, akkor tudunk fennmaradni. Ezeknek a koordinálása szép feladat lenne.
A mainál hatékonyabb érdekérvényesítő képességgel, az állami szakmai és támogatáspolitikai döntésekbe való beleszólási képességgel.
Sok fiatal csatlakozik, mert jó közénk tartozni, olyan közösséget teremt, amely segíti a mindennapokban megtalálni a helyes irányokat.
A társadalom valamennyi korosztályát, rétegét, az ország valamennyi tájegységét integráló, önszervező tevékenység, amelynek valódi befolyása, eredményei, sikerei vannak.
Nincs ideálisra elképzelésem.
Tág keretek alapján működő, magabiztos, innovatív szervezetek együttműködése. Jelentős lobbierővel nemzetközi, nemzeti és helyi szinten.
A kedvezőtlen gazdasági, stb. körülmények ellenére még létezik!!; Egyre több formában egyre több embert tud megszólítani; Megkerülhetetlenné válik a döntéshozatali folyamatokban; Szakmailag egyre felkészültebbé válik; partnerséget folytat más civil szervezetekkel.
A zöld szemléletet a jelenleginél aktívabban képviseli, gyorsan reagál a zöld kihívásokra (helyi és országos ügyekben is), képesek közös álláspontot kialakítani, melyet utána egységesen képviselnek. Élnek a szemléletformálás és a PR minden lehetőségével.
Sokkal erősebbnek és államtól, pályázatoktól anyagilag függetlenebbnek, nagyobb létszámú és több szervezeteknek, döntéshozatalokban erősebb tényezőknek (helyi, országos, köz és magánszférában is).
Olyannak, hogy működő rendszerek bizonyítsák a létjogosultságát.
Együttműködő, nyitott (más civilek felé) és kritikus, de alternatívákat felkínáló a mindenkori politikával, döntéshozókkal szemben. Ugyanakkor innovatív, megújulóképes, fiatal.
Az eddigi párt-orientált és “megélhetési zöldek”-nek el kell választódnia a civil mozgalmaktól és át kell kerülnie a profitorientált vállalkozói körbe. Az ideális zöld mozgalmakhoz nem tartozhatnak a párt- és profitorientált szervezetek.
Szolidárisnak, tudatosnak, szakmailag képzettnek, amely koordinációs partnereket delegál az európai környezetvédői szakmai hálózatokba, valamint képviselőket a brüsszeli intézményekhez.
Az eddigi párt-orientált és “megélhetési zöldek”-nek el kell választódnia a civil mozgalmaktól és át kell kerülnie a profitorientált vállalkozói körbe. Az ideális zöld mozgalmakhoz nem tartozhatnak a párt- és profitorientált szervezetek.
Az eddigi párt-orientált és “megélhetési zöldek”-nek el kell választódnia a civil mozgalmaktól és át kell kerülnie a profitorientált vállalkozói körbe. Az ideális zöld mozgalmakhoz nem tartozhatnak a párt- és profitorientált szervezetek.
Egy erős, jó kormányzati kapcsolattal bíró szövetség.
Aktív érdekérvényesítő tevékenységgel rendelkező, a kormányzatnak konstruktív javaslatokat tevő, a környezetügyekért elkötelezett civil szervezetek és személyek között élő közösséget létesítő mozgalom.
Jól szervezett és vannak anyagi erőforrásai is. Ez azt jelenti, hogy ha esemény van, akkor gond nélkül mozgósít 1000+ embert és kampányolni is képes. Ki tud harcolni társadalmi vitákat, s saját berkein belül is két hónapon belül jól kiérlelt álláspontokat tud alkotni, amit a többség képes elfogadni. 30 év múlva már csak természetvédelmi célokért küzd.
Aktív.
Egy nyitott közösség, amely: átlátható a mozgalomban résztvevő szervezetek és személyek köre; kialakult, jól működő belső és külső kommunikációval; a külvilág számára látható; a közreműködő szervezetek száma nő; a résztvevők aktivitása nő.
Széles körben ismert, társadalom által elfogadott, hatékony együttműködés.
Stabil, kibővült, színes, aktív, társadalmilag támogatottabb, meghatározó, erős.
Szervezettebbnek, egységesebbnek, céltudatosabbnak.
A jelenleginél egységesebb, elismertebb és hatékonyabb.
A helyi ügyekre jobban odafigyelő, az emberekhez közelebb álló mozgalomként, amelyik ugyanakkor hatékonyabban tud fellépni a kormányzatokkal és rossz döntésekkel szemben.
Rövid távon sokkal több aktivistával mind a szervezeteken belül, mind társadalmi szinten, rendszeres nagy nyilvánosság előtti megjelenéssel értelmes ügyekben, de konstruktívan és nem hülyeségekkel.
Egy jobban, összehangoltabban szervezett, a helyi ügyektől a globális feladatokig ható működésű hálózatként.
Olyannak, amire nincs is szükség – ha minden problémánk megoldódik, és addigra minden folyamat a jó irányba indul el…
Sokkal határozottabbnak, ha kell radikálisabbnak, és mindenképpen jobban láthatónak.
Egy transzparens, jó érdekérvényesítő, közösségképző erő.
Vagy sokkal hatékonyabb kommunikációjúnak és nagyobb nyomásgyakorló-képességűnek, vagy kevésbé indokolt működésűnek, ha szépen lassan működő társadalommá válunk
Felelős, népszerű és biztos szakmai hátterű kezdeményezések sorozatának.
Legyen képes a gyors reakcióra, ha “helyzet van”, legyünk képesek együttműködni különféle témákban, és magunk mellé állítani a lakosságot, akár észérvekkel, akár érzelmileg.
Jobban támaszkodhatna a lakosságra, az önkéntesekre, kevésbé elvont szakmai vitákkal és érvekkel, egyszerűbb meggyőzési eszközökkel.
Gyorsan alkalmazkodó, ügyesen manipulatív, meggyőzőerővel bíró és jó kapcsolatokat kiépítő.
Flexibilis, hatékony, eredmény-centrikus.
Fejlődőképes, nagyobb tagsággal és aktívabb szereplőkkel működő hálózatként.
Egy szélesebb társadalmi rétegre épülő, több párhuzamos kezdeményezést jól menedzselő szövetségnek.
Többet kommunikáló, kevesebb pénzt felhasználó, az emberekre jobban ható mozgalomként.
A fiatalságra jobban koncentráló, erőit nem megosztó, közösen kidolgozott rövid és középtávú célok mentén haladó szervezetekként.
Jobb sajtóval rendelkezik, kooperációt előtérbe helyezi a konfrontációval szemben.
Jobb sajtóval rendelkezik, kooperációt előtérbe helyezi a konfrontációval szemben. 

SWOT analízis

Erősségek

Jól szervezett (lásd OT-s pár téma, ill logisztika); a társadalomban szerteágazó; vidéken is sok erős jelenlét; sok erős régi jó szervezet együttműködésén (is) alapuló.
Két évtizedes múlt; jó kapcsolatok; szakmai ismeretek és kapcsolatok bővülése.
Sokrétűség; sokszínűség; 24 év múlt (tapasztalat); van NFS (Nemzeti Fenntarthatósági Stratégia).
A 24 éves magyar OT már történelmileg is példamutató. Még nemzetközileg is ritkán és különleges. Más szóval a kontinuitás kiváló – erre akár büszkék is lehetünk.
Lelkesedés; elkötelezettség; együttműködésre való hajlandóság; nem korrumpálható; változásokra való nyitottság, alkalmaz
kodóképesség; sokszínűség (kortól, nemtől, végzettségtől független).
Nagy múltú civil szervezetek; hitelesség; változatosság; összefogás; sokszínűség.
Kitartás; hosszú múlt.
Ha van egy közös cél, össze tudnak fogni a szervezetek.
Mindig megújul, erős motiváció és összetartó erő a mozgalmon belül
Több évtizedes múlt; Egymás erősségeinek és gyengeségeinek ismerete; Szakmaiság; Jó strukturális ellátottság; Az ország egész területén minden szinten jelen van.
Közösségért tevékenykedő emberek közössége.
Nagy elérés, sok szakmai szereplő, terepi jelenlét.
Az érzelmi és ízlésbeli rokonság, hogy ugyanazon szavak alatt nagyjából ugyanazt értjük.
Egységesség, közös álláspontok, szakértelem.
Óriási kapcsolati tőke, rendkívüli szaktudás, az újdonságok iránti nyitottság, demokratikus működés, gyors reagálás, összefogási képesség.
Több évtizedes munka; szakértelem magas színvonala; a kis szervezetek együttműködnek a nagy szervezetekkel; a nagy szervezeteknek horizontális szakértői is vannak (pénzügyi, PR).
Vannak ernyőszervezetek.
Országos hálózatok léteznek, erős szakmai háttér, több szervezet érti a holisztikus megközelítést, intézményesült megyei szervezetek, demokratikus hagyományok, az együttműködés kultúrája, OT és KT rendszere, elismertség a szakminisztériumok részéről, kapcsolatok a brüsszeli zöld szervezetekkel,
múlt – az emberekben lévő értékek- van, akinek fontos a környezet(nem csak a pénz) – tapasztalatok.
Ernyőszervezetek, témák kapcsán több szervezetből álló szerveződések; kialakult civil érdekérvényesítés és szakértők, civil mandátumok bizottságokban.
Diverzitás (helyszín, tudás); Összefogás; (a múltban) erős társadalmi támogatottság, tapasztalat, szakmai bázis.
Sok ember; sokszínűség; szakmai felkészültség; emberség; nyitottság.
Konferenciák tanulságai; A hálózat ereje; Létezünk.
Sok résztvevő; alapvető célokban egyetértés; megfelelő mozgalmi szemlélet.
Szakmai tudás; szakmaiság.
Hagyományok, önkéntesség, évenkénti találkozó, tapasztalatcserék lehetősége.
A résztvevők belső késztetése, személyes anyagi érdekeltségének hiánya a zöld ügyek szolgálatában.
Spontaneitás, lelkesedés, politikai függetlenség.
Nyitottság, világos, mindenki által elfogadott értékrend. Érzékenység a problémák iránt, jó reakciókészség.
Közös jövőkép, közös értékek.
Jelentős szakmai tudás; Nagy szervezési tapasztalat; Jelentős infrastruktúra; Nem hierarchikus, hálózat; A téma iránti érdeklődés nő.
Közös cél; széles társadalmi részvétel.
Régóta viszonylag szabályozott keretekben működik,strukturáltság, a civil szektorban a legerősebb mozgalom a zöldek, ismertség szakemberek megléte, országos lefedettség, az egyének elhivatottsága.
Szakemberek; könnyen szerveződhet egy nagyobb cél érdekében; országos lefedettség; kreativitás; gyors reakcióidő; egyének elhivatottsága.
Még annyira új vagyok, hogy egy ilyen SWOT analízist inkább majd csak jövőre szeretnék kitölteni, ugyanis az eddigi tapasztalataim alapján képződött véleményem nem feltétlen releváns.
Egyének elhivatottsága; vannak országos hálózatok és kis, helyi önkéntes alapon működő szervezetek is; szakmaiság.
A zöld mozgalom létezése, még akkor is, ha nem tökéletes :); levelezőlisták működése, még akkor is, ha nem tökéletes; Személyes elköteleződés.
A hasonló értékrend összetartó ereje; Erkölcsileg nem járatódott le; A háttérben sok szakmailag kompetens szimpatizánsa van a mozgalomnak.
Sokszínűség.
A mozgalomban tevékenykedő szervezetek, egyének sokszínűsége.
Még nem sikerült teljesen elnyomni; Vannak lelkes emberek, akik dolgoznak, akik akár reménytelennek látszó ügyekért is hajlandók dolgozni; Rengeteg tudás, nemzetközi kapcsolatok.
OT hagyománya; Delegálási rendszer; A közös múltból táplálkozó bizalom
Aktív tagság, akik tűzön-vízen át kitartanak, ha kell, vitába szállnak egymással, de céljuk, hogy legyen tovább
Zöld OT-k megbecsülésének az emelése, ami azért jó érzéssel tölti el az embert és ad egy rangot az eseménynek és a résztvevőknek is, ami a kifelé való kommunikációban nagyon fontos.
Nyitottság; sokszínűség.
Baráti légkör, jó együttműködés és kompromisszumkészség.
Van a hálózatos együttműködésnek egy kialakult szokásjoga; Az ország nagy részében jelen van a mozgalom; Többé kevésbe egységes értékrend.
Sok helyen jelen van.
Tömegbázis; egységes cél; környezeti nevelés.
Egymás segítése; tanácsadás; politikamentesség!
Egymás segítése; tanácsadás; politikamentesség!
Egymás segítése; tanácsadás; politikamentesség!
Erős érzelmi bázis, kreativitás, nemzetközi kapcsolatok.
Közös értékrend; közös érdeklődés; proaktív gondolkodás.
Sok környezetvédő, szakértő, különféle hivatali, illetve pártkatona tudja ütköztetni a véleményét.
Országos tiltakozások, parlamenti képviselet.
Szellemi színvonal; Következetesség; Értékrend.
Sokszínűség; más civil szektorhoz képest szervezettebb; gyors reagálás.
Néhány erős csapat, komoly emberekkel.
Jó, érdekes.
Tudás, tapasztalat; szakértelem; kapcsolat a szervezetek között.
Nem veszek, vettem részt.
Az, hogy egyáltalán (még) van; érdeksérelmekkel ugyan, de időnként képes az egységes fellépésre (állásfoglalások, közlemények kiadása); sok szakembert tömörít.
Sok tagszervezet, sok támogatóval; Erős központi csapat, jó szakmai munka; A tagszervezetek sokfélesége.
Sokszínűség; magas szintű szakmaiság; lelkesedés, hit; van (még) összetartó erő.
Nyitottság, világos, mindenki által elfogadott értékrend. Érzékenység a problémák iránt, jó reakciókészség.
Látványos megjelenési formák, sajtó akciók.
Öntevékeny működés; elhivatott tagság; szakmai felkészültség
Elkötelezettség.
Társadalmi elismertség; sokféleség; szakmai felkészültség (némelyeknél).
Elkötelezettség.
Elkötelezettség.
Találkozási alkalom, alapos szervezés, jó helyszínválasztások, az előprogramok környezeti érintettsége.
Cél.
Meglévő tudás; Kialakult együttműködési formák; Egymás különbözőségeinek elfogadása; Demokratikus működés; Külső kapcsolatok.
Szakmai együttműködések.
Létezik, szervezett, OT, Koordinációs Tanács, levelező listák, FEB, egész országot lefedő, sok témával foglalkozó, aktív.
Sokszínűség, szakmai tapasztalat.
Nagyfokú szakmai felkészültség.
A mozgalmi aktivisták elhivatottsága.
Sokféleség, elhivatottság, alternatív gondolatok.
Magabiztos tudásbázis.
Alkalmazkodóképesség, tudásbázis.
A tagokban rejlő erő, szaktudás és elszántság.
Baráti kapcsolatok, jó együttműködési minták.
Szakszerűség.
Fejlődőképesség és kollektivitás.
Pozitív üzenetek, a jövő megalapozására való képesség.
Elhivatottság.
Függetlenség.
Érzelmi és értelmi ráhatásban jók vagyunk.
Sokféleség, széles társadalmi spektrum.
A szervezetekben és tagságukban rejlő kihasználatlan energiák és ráfordítható erő.
Sokféle és sok témát szakmai hozzáértéssel kezelő szervezet.
Önszervező képesség.
Nagy háttérbázis szakemberből, önkéntesből, szimpatizánsból.
Önálló, önjáró, szabadon gondolkodó.
Önálló, önjáró, szabadon gondolkodó. 

Gyengeségek

Veszekedések (politikai hovatartozási beszűrődések itt ott); személyeskedések elhúzódása; tematikusan nem jól szervezett, sok nagy hal nem tud megegyezni, illetve nincs kijelölt “szóvívő”.
Kevés aktív civil; anyagi szűkösség.
Hivatalos szervek komolytalannak ítélik meg a civileket.
Az OT-kről a helyi lakosság alig tud, alig vesz részt rajta.
Társadalmi felsőségvállalás hiánya; emberi érdektelenség (információ hiány, tájékozatlanság hiánya); lépésről-lépésre: korai “prevenció” – környezettudatosságra való nevelés óvodától kezdve (ez megindult kormány szinten); van NFS csak nem ismerik az emberek; megfelelő, elhivatott szakemberek.
A túlzott és szükségtelen bürokratizálódás – beleérve a sok kérdőívek, felmérések stb. beleértve bármiféle SWOT felmérés is; 10 évvel ezelőtt még nem volt ennyi kérdezősködés az OT előtt.
Túlterheltség; források hiánya; rossz marketing; belterjesség.
Kevés az aktív tett és sok a duma; a közvélemény számára nem érthetőek a gondolataink, a mondanivalóink.
Öregedő, kivénülő csapat.
Ökológiai tudatlanság, szakbarbárság (egy ügyhöz nagyon ért, de azt se tudja jól csinálni a tágabb értés nélkül), a népesedés kérdésében tabuk és zavaros téveszmék.
Kevés kommunikáció, mindenki a saját feje után megy.
Főleg civilek dolgoznak benne, akik a munka mellett nem tudnak csodákat tenni.
Korlátozott érdekérvényesítő képesség.
Több évtizedes múlt; Begyepesedettség; Projekt alapú működés; Nehezen találja a hangot a mindennapi emberrel; Problémák felismerése még esetleg hasonló, de a megoldásokat teljesen máshogy látja sok szervezet egyén, ezért nem egységes; Ez a nem egységes világlátás sok energiát elvisz.
Elszakad néha a valóságtól.
Kevés lakossági szereplő; kevés lobbi erő.
A sok lúd elvileg legyőz bármekkora disznót, de sorainkat mozgatni, szervezni nehézkes és esetleges. Egy központosítottabb alakulat, amolyan akciócsoport erélyesebben tudna bármiben fellépni.
Forráshiány, kisebb befolyás a szükségeshez képest.
Diverz közösség, infokommunikációs szempontból középszintű fejlettség, csökkenő érdekérvényesítési képesség.
Tartunk egymástól, bizalmatlanság, kapacitáshiány, forrásfüggőség.
A nagy szervezetek erőfölénye (fizetett alkalmazottak, horizontális alkalmazottak is vannak); befeszülés vitás kérdésekben; kevés új arc; el/kiöregedés.
Nincs elég pénz.
Médiajelenlét, a megyei szervezetek meggyengülése, alattomos belső aknamunka, kreativitás néha hiányzik, kevés fiatal, Illés talpnyalói, technokrata megközelítések, akinek van munkája túlterhelt, alkalmazottak száma fogy; az elvek sok esetben jók, de a megvalósítás… , hol húzzuk meg a határt? Mennyire vagyunk hitelesek, egyáltalán tudunk-e azok lenni?
Forráshiány, forrásokhoz kényszerű igazodás ügyek, harcok választásakor, vívásakor; kevés lábon állás; a ff ügyek nem prioritás, civilek szélmalomharc miatt kiégnek, illúzióvesztés; gyenge civil mandátumok; rendszerszemléletű ff gondolkodás hiányos a mozgalomban, sokszor nem 1 malomban őrölünk.
Finanszírozás, pályázati forrásoktól függés.
Még nem értünk el mindenkit, aki részt venne a munkában.
Innováció hiánya, fiatalok megszólítása elégtelen, kapacitáshiány.
Változatos mélységű felkészültség; kapcsolatok beszűkültek; társadalmi nyitottság csökkent.
Kevés szekció; kevés fiatal.
Fogyunk.
Kiábrándultság; csökkenő energia; belső konfliktusok; szervezetlenség; érdekérvényesítés.
Fluktuáció, helyenkénti szervezetlenség, az OT-k közötti időszakban a kapcsolatok lazulása.
Lassú reagálás, helyenként és időnként a hatékonyság hiánya.
Az erősségekből is eredő szervezetlenség, alacsony hatékonyság.
A forráshiányból adódó rossz érdekérvényesítő képesség, kapacitáshiány.
A megújulás alacsony szintje.
Kevés szervezet; Csekély létszámú aktív résztvevő; Kevés önkéntes; Kevés adomány; Függés központi forrásoktól.
Önkéntesek hiánya, pénz hiánya, motiváció hiánya.
Labilis financiális háttér.
Kapacitáshiány, pénzhiány, információ áramoltatás, újak nehezen tudnak bekapcsolódni; az álláspontok sokszor ütköznek akár nagyobb horderejű témákban is, szakmaiság hiánya, egyes szervezetek képesek a maguk véleményét az egész mozgalom véleményeként kommunikálni.
Széthúzás egyes szervezetek között; erős, meghatározó személyek távozása után nehezen fogadják el az újakat; kiégés; kapacitás és forráshiány.
Még annyira új vagyok, hogy egy ilyen SWOT analízist inkább majd csak jövőre szeretnék kitölteni, ugyanis az eddigi tapasztalataim alapján képződött véleményem nem feltétlen releváns.
Erős, meghatározó emberek kiégése, távozása; újak nehezen tudnak bekapcsolódni a vérkeringésbe; öndefiníció hiánya.
Átláthatóság hiánya; állásfoglalások nem közösen készülnek, legfeljebb csatlakozókat várnak egy-egy anyaghoz; kevés érdekérvényesítési eszköz használata; kapacitás- és forráshiány.
Kapacitáshiány; gyenge kapcsolat civil szakmai szervezetekkel (szektorszemlélet).
Bürokrácia.
Erősen forrásvezérelt tevékenység.
A participációnak ugyan léteznek — bár egyre kevésbé — a jogi keretei, de nincs intézményesítve. A környezetvédelmi törekvések mögé nem tud tömegeket fölsorakoztatni, mert el van zárva a nyilvánosságtól; Nincs elég pénz, hogy rendes szakmai munkát lehessen folytatni ügyekben, a döntéshozatalban.
Pályázati forrásoktól való függés; Társadalmi beágyazottság gyengülése; Belterjessé válás; Túlzott ragaszkodás az idejétmúlt “hagyományokhoz”: pl. szekció állásfoglalások, levelezőlista; Rugalmatlan írott szabályok: pl. OT SZMSZ, Listahasználati szabályzat.
Fiatalok bevonása; Szorult helyzetben egymással való kommunikáció és problémamegoldás; Kifelé való kommunikáció.
Kommunikáció.
A kifáradás jelei a mozgalomban, úgy tűnik, egyre kevesebb ember egyre kisebb hatékonysággal dolgozik.
Anyagilag és emberi erőforrásban is ingatag sok szervezet; Hiányzik sok esetben a közösségi támogatás mögülük.
Kevés embert mozgósít.
Kevés politikai befolyás.
Elmélet megvan, gyakorlatban nehézkes a megvalósítás.
Társadalom kis mértékű szerepvállalása.
Ellentétes érdekek.
Ellentétes érdekek.
Ellentétes érdekek.
Csekély hatás a kormányzati, önkormányzati, gazdasági szféra cselekedeteire.
Nagy távolságok; szűkös anyagi források.
Túl sok a felesleges vita.
Talán a belső koordináció elégtelensége.
Az erők, értékek nem adódnak össze.
Anyagi függőség.
Belső konfliktusok; utánpótlás hiányzik; ellenséges “szekértáborok”.
Mi az a SWOT-analízis?
Nem bővülő tagok.
Elöregedik a mozgalom, nincsenek fiatalok; sokszor a cél helyett a “csakazértis” dominál; szakmai szempontok összefésülése nem valósul meg.
Forráshiány.
Nem veszek, vettem részt.
Általános emberi hibák, személyes sérelmek hatása a munkára, ez hitelteleníti a szereplőket; ez egy laza kapcsolati háló, évek óta próbálkozunk a definiálásával, és mivel ez hiányzik, mások az elvárások; kevés a respektált szereplő, a parttalan viták felemésztik az energiánkat.
A civil szféra visszaszorítása Mo-on.
Fogyó költségvetés.
Érdekérvényesítő képesség hiánya; elfáradás.
A forráshiányból adódó rossz érdekérvényesítő képesség, kapacitáshiány.
Érdekérvényesítés, egyenlőesély, zöld nőpol.
testkultúra, fogyasztóvédelemi hiány.
Szerény anyagi lehetőségek, szerény infrastrukturális háttér.
Nem folyamatosan és nem kellően látható a zöld mozgalmak tevékenysége.
Profit- és pártorientáltság.
Csökkenő szolidaritás; erősödő centralizáció; gyengülő kezdeményezőképesség; tájékozatlanság (szakmai, jog); függés a támogatásoktól.
Profit- és pártorientáltság.
Profit- és pártorientáltság.
Az érdektelenség nem kezelése (a fiatalítás és szélesítés hiánya); túl széles szekcióválaszték; a szekcióeredmények utólagos laza kezelése (ami akár műhelymunkába torkollhatna); jó környezet- és természetvédelmi példák gyűjtésének, publikációjának és OT-n való bemutatkozásának hiánya.
Civil kapcsolatok.
Az egyéni, szervezeti szempontok fontosabbak a mozgalminál; Demokratikus működés; Fásultság, kiégés, sikerhiány; A mozgalom bázisa, a szervezetek jelentősen függnek a mindenkori pályázati lehetőségektől.
Kevés a fiatal, az utánpótlás.
A következők hiánya: fiatalok, szervezettség, motiváció, humán erőforrás, pénzügyi erőforrás, minőség, társadalmi támogatottság.
Széthúzás, érdektelenség más témák iránt.
Széttartó zöld politika, elaprózott kommunikáció.
Nincsenek a célok közösen megfogalmazva, még a fogalmak szintjén sem.
Társadalmi háttér hiánya, szervezeti fenntarthatatlanság, kompromisszumkényszer.
Széthúzás, egyéni érdekek érvényesítése.
Érdekérvényesítő képesség hiányosságai.
A felesleges szócséplések, viták.
Ismeretlen szervezetek, sok kis ügyben elveszik a mozgalom ereje.
Hitelesség.
Néha elveszünk a részproblémákban.
Egyenlőtlen küzdelem a döntéshozók figyelméért vagy meggyőzéséért.
Belső ellentétek.
Anyagi források hiánya.
Kis lefedettség, kevés üzenet jut el a társadalom egészéhez.
Nem kellően összehangolt.
A hatalommal szembeni állásfoglalás és a meggyőzőképesség hiánya.
A pontosan meghatározott közös célok és a hozzájuk rendelt ütemezés hiánya.
Közös célok meghatározatlansága.
Alacsony szintű a mozgósítási képességünk.
Alulfinanszírozott, pályázatfüggő.
Alulfinanszírozott, pályázatfüggő.

Lehetőségek

A 2015 -ös nemzetközi fejlesztési agenda; s utána a Fenntartható Fejlesztési Célok kapcsán átalakulás megkezdése; globális nyitottság erősödése; egy-egy nagy tematikus ügy kapcsán nagy “összezárás” is elképzelhető (talán?).
Fiatalság bevonása; év közbeni közös programok?
Külhoni médiák meghívása, on-line részvétel lehetősége.
Jó gyakorlatok átadása; NFS népszerűsítése, ismertetése; társadalmi rétegek megszólítása; óvodások bevonása, szülő-gyermek programok; programkapcsolások; más szervezetekkel való közös fellépések, együttműködések (eltérő profilú szervezetekkel).
Társadalmi önszerveződés alulról, bázis demokratikusan; embereket összehozni, akik hasonlóan gondolkoznak a világról.
Környezetvédelmi nyitottság növekedése (pályázati források, társadalmi részvétel).
Differenciált oktatás.
Összefogásabb…
Nagyobb közös projektek.
Technikai megújulás.
Új emberek bevonása.
Nemzetközi hálózatoktól multiszektorális multidiszciplináris tanulás.
Kommunikáció fejlesztése.
Nagyon kevés.
Társadalmi szemlélet formálása és érdekérvényesítő képesség erősítése fokozatosan, hosszabb távon.
Megérteni egymást és az együttműködésben rejlő erőt.
Egységben az erő.
Lakossági tudatosság nő, aktív állampolgárság erősödik, a hatalmi játékok túlcsorduló tettei.
Még egyszer: létrehozni végre egy letisztult (öko)politikai pártot, s ezen keresztül képviselni saját ügyeinket, illetve a legszélesebben vett közösség érdekeit.
Hálózatos felépítés kialakítása országszerte, problémakörök kezelése lokálisan, majd regionálisan.
Nincs versenytársunk, “bejáratott” közösség, jól működő rendszer, nemzetközi kapcsolati tőke kihasználása, NEA átalakítása, összehangolt kampányok – nagyobb eredményt érhetnénk el, ha néha mind egy irányba húznánk egy – egy témában.
Pozitív identitás formáláson dolgozni: bevonni, ami nem kizárólag szakmai és civil formában létezik, és ennek örülni (kispiac, kertes programok, alt-energia rajongók, bringások, ), elfogadni, hogy a társadalmi változások csak jelenleg ötletformáló szerepünk van, bázison kell dolgozni.
Önkéntesek bevonása; nemzetközi együttműködés; EU-s, nemzetközi források kiaknázása; fenntarthatóságra nevelés nagyobb támogatottsága; fiatalok érzékenyítése, bevonása.
Még jobb kapcsolattartás; Ne ugyanazon dolgozzon mindenki; Ne legyen féltékenység.
Kapcsolatok a zöld civil társaságon túli civilekkel; európai uniós alapok; az emberek nem hisznek a politikusoknak; a megélhetés és a természeti erőforrások ügyeinek összekapcsolása; együttműködés kisebb- nagyobb önkormányzatokkal; egy értelmes miniszter vagy államtitkár; OHÜ; nyomásgyakorlás a politikára; az erkölcsre és istenhitre való nagyobb fókuszálás; európai ügyekben való részvétel.
Belső megújulás, a kapcsolatrendszer átstrukturálása, újak kiépítése, mások bevonása, új viszonyrendszerek kialakítása, értékek át/újragondolása-fiatalítás.
Hatékonyabb együttműködés, kommunikáció újragondolása a válság után; új uniós tervezés, választások 🙂 .
Témák, ügyek, fiatalok bevonása.
Nyitottság, propaganda.
Új kommunikációs technológiák használata, új szervezetek integrálása, szavazási rendszerek megújítása, környezetvédelem egyre fontosabbá és aktuálisabbá válása, társadalmi beágyazódás növelése.
Sokféle tudás, közös érdek.
Ismeretterjesztés.
Projektek.
Bevonás, szemléletformálás.
Közös megerősödés; változtatások.
Jobb érdekérvényesítés.
Fiatalok bevonása.
Támogató kormányzati munka esetén a mozgalmi munka szervezeti és infrastrukturális erősítése.
Nemzetközi kapcsolatok szélesítése.
A zöld ügyek felvállalása egyre népszerűbb, így a mozgalom személyi oldalról jelentősen erősödhet.
Az oktatási-nevelési intézményekkel, a médiával való kapcsolatok erősítésének lehetősége.
A résztvevők elhivatottságára, stabil kapcsolatrendszerére alapozva hatékony érdekérvényesítési mechanizmust lehetne kialakítani.
Új együttműködése, több közös tevékenység.
Minél több ember bevonása; Önkéntes tevékenységek szervezése; Az ifjúság bevonása (közösségi szolgálat); A forrásteremtés függetlenítése a központi költségvetéstől.
Összefogás, környezettudatosabb jövő.
Az egyéni tudás/képesség kiaknázása.
Összefogás, szakmai fórumok konferenciák, intézményesülés, külsőkommunikáció erősítése.
Sokszínűség ereje; intézményesülés; befogadó képesség a régiek részéről.
Még annyira új vagyok, hogy egy ilyen SWOT analízist inkább majd csak jövőre szeretnék kitölteni, ugyanis az eddigi tapasztalataim alapján képződött véleményem nem feltétlen releváns.
Szükség (fenntarthatósági problémák egyre nyilvánvalóbb jelei a társadalomban); a sokszínűség ereje.
Intézményesülés szerintem fontos, mert állandóságot és nagyobb súlyt ad az érdekérvényesítésnek; egységes mozgalmi külső kommunikáció erősítése; A ritkán hozzászólók, vagy újak véleményének tiszteletben tartása, befogadó attitűd a
“régiek” részéről.
Fiatalok és nyugdíjasok szabad potenciáljainak hatékonyabb kihasználása.
Az erősödő válságok (környezeti, társadalmi, pénzügyi, gazdasági, energia stb.) hatására talán egyre inkább a fenntarthatóbb megoldások felé fordulnak az emberek; Egyre többen érdeklődnek az élelmiszer-önrendelkezés egyes elemei valamint a megújuló energiák iránt.
A látszatfüggetlenség feladása a pártoktól, és nyílt együttműködés konkrét ügyekben és főleg a participáció megerősítésében azokkal a pártokkal, amelyek aláírták vagy aláírják a mozgalom választási 12 pontját.
Gazdasági, környezeti, stb. válságok nyomán az emberek nyitottabbak a változásra; Pályázati kötelezettségek híján saját bevételek, szolgáltatások kifejlesztésére “szabadidő”.
Felsőoktatási fenntarthatóságért dolgozó diákszervezetek hálózatának újraszerveződése, akik potenciális utánpótlás; Kötelező társadalmi munka a sulikban -> érzékennyé válhatnak a mai gyerekek is a társadalmi, zöld témákra és így ők is utánpótlás lehetnek később.
(meg)újítás, reformok.
? Fontos lenne 1. sok aktív fiatalt megnyerni; 2. a közvélekedés gyakran negatív zöld képét javítani – sajnos nincs ötletem, hogyan.
Közös kampányok erősíthetik az üzenetet; A pályázatokon túlmutató, saját bevételi források szükségesek a független és stabil működéshez; Szemléletformálás és civil kurázsi építése szükséges a nagyobb és erősebb társadalmi bázishoz.
Szorosabb kapcsolat a szervezetek közt, ill. külföldi mozgalmakkal.
Gyors és hatékony megmozdulás.
Erősebb összefogás.
Reklámozás.
Jelentős társadalmi támogatottság.
Jelentős társadalmi támogatottság.
Jelentős társadalmi támogatottság.
A belső- és külső kapcsolatok erősítése, a civil szervezetek pályázati kereteinek növelhetősége a gazdasági élénkülés következtében.
Bizottság létrehozása; közös szemléletformáló projektek.
Kevés. Ezért kellene bővíteni a tenni akarók számát.
Erős zöld-képvislet (parlament, helyi önkormányzatok).
KÖRNYEZETI NEVELÉS, SZEMLÉLETFORMÁLÁS
Előremenekülés.
Nincsenek.
A fiatalabbak bevonása, bekapcsolása a mozgalomba.
Újítás, fiatalodás.
Erősebb összefogás a célokért, melyek közös megvalósulására is van esély.
Nem veszek, vettem részt.
A “zöld gondolkodás” nem szerves része a mindennapi életnek, döntéseknek, mert nem így kezeljük, az egyes szervezeteknek ebben kell fejlődniük, ez erősítheti a mozgalmat is.
Fiatalok további bevonása; Nemzetközi kapcsolatok bővítése.
Jövő nemzedékek érdeklődnek a “zöld” dolgok iránt.
A résztvevők elhivatottságára, stabil kapcsolatrendszerére alapozva hatékony érdekérvényesítési mechanizmust lehetne kialakítani
Összpárti megjelenési formák, média támogatású akciók.
Nonprofit zöld szervezetek és ügyek kedvező finanszírozási rendszerének kialakítása (részben visszaállítása, adókedvezmények stb).
Országos közös akciók szervezése (pl. Paks2), melyben az országos és a helyi szervezetek is részt vesznek;
Mindig legyenek aktuális zöld akciók.
Megtisztulás.
Együttműködés a civil társadalom más szektoraival; kapcsolat régiós/uniós zöld szervezetekkel; az uniós intézmények igénybevétele; a CSR „közös” kihasználása.
Megtisztulás.
Megtisztulás.
A fiatal korosztály bevonása; konstruktív és proaktív javaslatok a kormányzat felé; jó környezet- és természetvédelmi példák bemutatkozása.
Együttműködés.
Külső változások (természeti, társadalmi) előtérbe helyezik a környezeti szempontokat; Több lábra állás, társadalmi vállalkozások.
Nyitott a világ… 🙂
Kihasználatlan társadalmi háttér.
A társadalmi elismertség növelése, támogatók megkeresése és megnyerése.
Kihasználatlan potenciálok vannak az aktivistákban és a külső civil szakemberekben.
Kapacitások bővítése, szövetségesek felkutatása, mintaadás, olcsóbb és egyszerűbb élet.
Tagsági bázisok növelés, sajtónyilvánosság kihasználása, döntéshozókra nyomásgyakorlás.
Médiamunka, társadalmi bázis megerősítése.
Szövetségesek keresése, jobban támaszkodhatnánk a lakosságra.
További szervezetek és magánszemélyek bevonása.
Népszerűség.
Sokkal transzparensebbnek kell lennünk, ki kellene használni a modern csatornákat az emberekhez való eljutásra.
Hatékonyabb médiamunka és közös fellépések.
Potenciális szövetségesek a szakmai szervezetek közt.
A lakosságra való támaszkodás.
Nagyobb nyilvánosság, hírképző akciók, hitelesség megerősítése.
Tematikus belső tagozódás, szakértői “forrónyomos” csoportok alakítása.
Nagyobb társadalmi bázissal nagyobb érdekérvényesítő-képesség járna.
Nyitottság a belső építkezés felé, külföldi kapcsolatok kihasználása.
A modern technikák jobb kihasználása, kapcsolati rendszer mozgósítása.
Az új technikák kiaknázása, sajtómunka, események kiemelése.
Bármit megtehet, amihez az államnak meg van kötve a keze.
Bármit megtehet, amihez az államnak meg van kötve a keze. 

Veszélyek

Magába zárkózó; nem gender-szenzitív; kissé homofób: azaz meglehetősen alacsony fokon áll a zöld mozgalomban a human rights based approach; illetve maguk a tágabb emberi jogi területek is.
Sok beszédnek sok az alja.
Szegregáció.
Információs dömping visszájára sül el; sokkoló hatás; mentális állapot romlása; “csapból is ez folyik effektus”; egy “jó buli”, kellemes kikapcsolódásra degradálása a célnak.
A túlzott és szükségtelen bürokrácia növekedése mindig veszély jelent; A hatalommal mindig lehet visszaélni; A zöld mozgalom legyen mindenki egyenrangú; Gazdag vagy szegény, független ettől, hogy éppen ki milyen bizottságban ül vagy milyen szervezet képvisel.
Gazdasági érdekek elsődlegessége; döntéshozatal elszeparálódása; szubszidiaritás hiánya; társadalmi érdektelenség.
Budapestizálódás; sok a szakértő kevés a munkás; a pénzhiány megesz mindenkit; szétesik a sok zöld… valaki sötétebb lesz, valaki elhalványul…
Elhígulása az eszméknek.
Jelentéktelen ügyekbe beleveszni, mert arra adnak pénzt (a pályázatok, a szponzorok, az adományozó kisemberek stb.).
Mindenki a saját “gesztenyéjét” akarja kikaparni és nem társul.
POLITIKA.
Az együttműködés hiányosságai, egymás szempontjainak nem teljes körű figyelembe vétele.
Beragadni a régi berögződésekbe; Bedőlni a látszat megoldásoknak.
Nem a valós problémákkal foglalkozik.
Politikai elnyomása a gazdasági erővel nem rendelkező érdekképviseleti szereplőknek. Gazdasági ellehetetlenülés, erősödő adminisztráció és joghézagok.
Polarizáltság; Alkalmiság; Ezekből fakadó erőtlenség.
Ellentétek a döntéshozói szervekkel, ezáltal a lehetőségek folyamatainak lassúsága, vagy meghiúsulása.
Nem megfelelően kezelt belső ellentétek, sértődött emberek, beteg elmék, felkészületlenség a várható kormányzati, vagy szakmai reakciókra, illetve az, ha néhány nagyobb szervezet túlságosan “rátelepszik” a mozgalomra és kevéssé vonja be a közösséget.
Egyre jobban redundánssá válunk; a szélső jobb felkarolja a zöldséget – állatsimogató fasisztákkal…
Támogatottság elvesztése; környezetvédelmi minisztérium hiánya; támogatásforrások beszűkülése; nacionalizálódás; beruházókat támogató törvények; rövidtávr
a tervezés; anyagi haszon mindenek felett; látszat-egyeztetés, a zöld javaslatok figyelmen kívül hagyása.
Egymás ellen uszítják a szervezeteket; Álzöld mozgalmak megjelenése.
A támogatók (Ökotárs, VM) a saját világképükre akarják formálni a zöld mozgalmi együttműködést; PM-LMP megosztottság belopódzik ide is; a gazdasági szempontok dominanciája nő az európai és hazai politikában -> a környezetügy teljes szétverése; a politikai hatalom ellenségként kezeli a zöldeket; túl szoros kapcsolat a “zöld” pártokkal (PM, LMP); a mozgalom elveszti a politikai egyenlőtávolságtartás stratégiáját és a baloldali pártokhoz sodródik; kiég a középgeneráció; EU forrásokhoz (hazai és brüsszeli) nem jutnak hozzá a civilek; a társadalomban a rövidtávú megélhetés abszolút prioritása -> zöldek ellenségek; New Age katyvasz; technokrata megoldásoknak bedőlnek ismert szakmai szervezetek; még kevesebb önkéntes; támogatók bürokráciája nem csökken.
Egyre kevesebb idejük van az embereknek/időnk van találkozni, beszélgetni- a politika negatív hatása- az elvek, de akár a környezet fontosabb, mint maga ember- veszély:átvenni a nyugati zöldek értékrendjét – ha a mozgalomban dolgozó emberek csak zöldként határozzák meg magukat, ha ez az identitásuk – ne legyünk “sötétzöldek”.
Álzöld, álcivil aknázza alá, egymás ellen uszítás, féltékenység; civilek mint a “gazdaság kerékkötői” továbbra is; szervezetek (főleg nagy) túlformalizálódása, elüzletiesedése, rossz kompromisszumai; általános civil depresszió.
Rossz kommunikáció, hitelesség eróziója.
Túlszabályozottság.
Társadalmi támogatottság gyengülése, megújulásra való képtelenség, belső ellentétek.
Politika ráteszi a kezét; teljesen intézményesül; nem tud megújulni, fiatalok nem tudnak érvényesülni, elmennek.
Utánpótlás biztosítása.
Túl laza együttműködés.
Megosztottság, létbizonytalanság.
Eltűnő források, zöld mozgalom ellehetetlenítése.
Széthúzás.
Széthúzás.
A tervek, célkitűzések és a lehetőségek összhangjának elmaradása; Erőn felüli célmeghatározások.”
A kis- és középtelepülési ügyek, mikrorégiós problémák képviseletének hiánya a zöld mozgalom főváros- és nagyváros centrikussága miatt.
A gazdasági érdekek erősödésének kedvezőtlen hatásai.
A pénzügyileg nehezebben átvészelhető évek, politikai szándékok szétzilálhatják a mozgalom sorait, vagy eltérítik a valóban fontos témák felvállalásától.
A párt politika “beszivárgása”.
Forráshiány miatti szervezeti leépülések; Szakemberek távozása; Belső feszültségek; Összefonódás a pártpolitikával; A vállalkozói és a nonprofit tevékenység keveredése
Pénz hiánya.
Egyes célok szembe mennek a “nagy politikával” –> ha ez a társadalom elvárt igénye, akkor erősséggé is válhat!
Forráshiány, zöldre mosás.
Alacsony támogatottság – el nem ismertség a társadalom részéről, anyagi ellehetetlenülés, zöldre mosás.
Még annyira új vagyok, hogy egy ilyen SWOT analízist inkább majd csak jövőre szeretnék kitölteni, ugyanis az eddigi tapasztalataim alapján képződött véleményem nem feltétlen releváns.
Anyagi ellehetetlenülés; greenwashing a for-profit szektor részéről.
A képviseleti demokrácia elvi problémái itt is megjelenhetnek, ha nem figyelünk a KT-val, döntéshozatallal kapcsolatos javaslatokra; A civilek ellehetetlenítése.
A személyes érdekektől és pártpolitikától mentes többi civil kezdeményezéshez hasonlóan elhalványul; Szakmai kompetenciája gyengül.
Média.
A kormány még jobban megpróbálja ellehetetleníteni a környezetvédelmet; Az EU-USA közötti szabadkereskedelmi tárgyalások veszélybe sodorhatják mindazt, amit az elmúlt 20-25 évben elértünk, és elvághatják előlünk a jövőbeni lehetőségeket is.
A Halász-Zuschlag paktummal, a participációs garanciák, jogok leépítésével, a félfeudális berendezkedéssel, a közoktatás teljes államosításával minden érdekérvényesítési lehetőség eltűnik. Példák: Paks2, a Városliget beépítése, Kossuth téri hársfasor kivágása, és ez csak a jéghegy csúcsa.
Nemzeti Együttműködés Rendszere: a “civilség” lejáratása; A zöld mozgalom politikai beskatulyázása.
Tudás és információ egy részének elveszítése, kikopása, mivel generációs kiesés van; Jogszabályi, pénzügyi ellehetetlenülése sok szervezetnek, ami megingathatja a Mozgalom alapjait is.
Belső konfliktusok kiéleződése.
Kapcsolatvesztés a társadalom egészét érintő egyéb problémákkal, bezárkózás egy-egy pici szakterületre, a visszhangtalanság állandósulása.
A szervezetek egymás versenytársai is sok esetben; A politikai rendszer se segíti a civil szervezeteket, de ezzel nem érdemes foglalkozni, mert rajtunk kívül álló tényező.
Az emberek figyelmét könnyű más témák felé terelni, így nehéz a zöld figyelemfelkeltés, ha valakinek nem érdeke a zöld szemlélet egy adott témában.
Radikális erők felbukkanása.
Érdekütközés a politikával, emiatt kevésbé eredményes projektek.
A társadalom elzárkózottsága.
Politikai érdekek; multik érdekei; fogyasztói társadalom.
Politikai érdekek; multik érdekei; fogyasztói társadalom.
Politikai érdekek; multik érdekei; fogyasztói társadalom.
A beruházások növekedése következtében a környezetvédelmi és gazdasági szempontok gyakoribb ütközése és lokálisan az előbbiek alárendelődése, ami kudarcélmény a zöldek számára.
Fokozódó érdektelenség a társadalom részéről; Fokozódó médiamanipuláció; Politikai (és gazdasági) hatalom ellenérdekeltsége.
Az oszd meg és uralkodj elv.
A politika bedarálja.
A megélhetési gondok, romló életszínvonal, hiányzó polgárság!!!; A pénzügyi források szűkülése; Kiöregedés.
A csekély lakossági támogatottság miatt a döntéshozók sem veszik komolyan.
Az a “pártíz ember elfárad” aki “terelgetni próbálja” a mozgalmat.
Túlzott alkalmazkodás az éppen uralkodó politikai eszmékhez.
Elhígul a csapat.
Kiégés a mozgalmárok körében; nem tud megújulni; a forráshiány miatt sok szervezet megszűnik.
Nem veszek, vettem részt.
Már így is túl hivatalos sokszor, elveszti a civil jellegét, ha még hivatalosabb válik, sokan kiesnek; “ejtőernyősök” miatt bábbá válhat.
Mo. további távolodása a világtendenciáktól; Anyagi alapok további csökkenése.
Politikai környezet nem kedvez a civil kezdeményezéseknek; források irányítanak.
A pénzügyileg nehezebben átvészelhető évek, politikai szándékok szétzilálhatják a mozgalom sorait, vagy eltérítik a valóban fontos témák felvállalásától.
Zöld mozgalmi célok devalvációja.
A felkészült és aktív emberek egzisztenciális okokból elhagyják a mozgalmat; összekeveredik a politika és a mozgalom.
Pártpolitikai síkra tévedés.
Civil jogok további csökkentése; intézményi jogosítványok további szűkítése; a zöld témák folytatódó elhalászása a zöld pártok által; szervezetek politikai és/v pénzügyi függőségbe juttatása.
Pártpolitikai síkra tévedés.
Pártpolitikai síkra tévedés.
Utánpótlás hiánya és alulfinanszírozottság miatti érdektelenség.
A gazdasági szempontok mögött továbbra is háttérbe szorulnak a zöld szempontok; Tovább folyik a társadalmi szervezetek ellehetetlenítése, í a mozgalom alapzata a szervezetek szintje tovább gyengül; A formalizált ernyőszervezetek háttérbe szorítják a lazább mozgalmi együttműködést.
Nincs; Csináljuk. 🙂
Anyagi függőség a pályázatoktól.
A napi szintű problémák felőrlik a szervezetek le
lkesedését.
Ha bezárkózik a mozgalom, és belterjessé válik.
Marginalizálódás, kriminalizálódás, rendszerösszeomlás.
Szétaprózódás.
Gazdasági ellenérdekeltségek, hatalmi ellenérdekeltségek.
Érdektelenség, egyéni érdekek előtérbe helyezése, hatalmi elnyomás.
Hatalmi ellenállás, szakmaiatlanság, hiteltelenség.
A haladás kerékkötőiként való meghatározottságunk.
A mindennapi problémák mellett a mi általunk felvázolt problémák túl távoliak, túl áttételesek.
Katasztrófapedagógia, ami csak ellenérzéseket szül.
Folyamatos konfrontációk rossz kezelése.
A sok laikus irányítása a megfelelő irányba, és hitelesen.
Az ellenérdekelt csoportok gazdasági és lobbiereje hatástalanítja a törekvéseinket.
A társadalmi struktúrák betokozódása, a fogyasztáscentrikus világ önfenntartási kényszere.
Belterjesség, bezárkózás az elefántcsont-toronyba.
A széthúzás és a saját szervezet igényeinek a mozgalmi célok elé helyezése.
Lassú reakcióképesség.
Nem koherens működés, félbehagyott témák, forrásfüggés.
A napi célok elfedhetik a hosszú távú célokat.
A napi célok elfedhetik a hosszú távú célokat.