Az alábbi cikkben összegyűjtöttük a 2014-es OT-val kapcsolatos legfontosabb részvételi információkat, valamint a cikk alján letölthető a jelentkezési lap és a szavazáshoz szükséges űrlapok sablonjai is.

A Környezet- és Természetvédő Civil Szervezetek Országos Találkozóján való részvétel, illetve a szavazás jogát az OT Szervezeti és Működési Szabályzata határozza meg, mely ide kattintva letölthető.

A 2014-es találkozó nyílt, annak rendezvényein bárki részt vehet. Fontos tudnivaló, hogy e jogának érvényesítéséhez minden résztvevőnek regisztrálnia kell, teljes jogú résztvevőként a lentebb linkelt regisztrációs rendszeren keresztül, látogatóként pedig a helyszínen.

Résztvevők és látogatók:

Résztvevő: Aki részt vesz a Zöld OT-n, előzetesen regisztrál, étkezést, szállást vehet igénybe. Ezen kívül vagy szavazati joggal is képviseli szervezetét, vagy egyénileg részt vesz a Zöld OT szakmai munkájában.

Látogató: Aki ellátogat a Zöld OT-ra előzetes regisztráció nélkül. Szállást sátorban és korlátozott mennyiségben reggelit, illetve közösségi főzés keretei között készült ebédet, vacsorát tudunk számára a helyszínen biztosítani. A látogatóknak szavazati jog igénylésére nincs lehetőségük.

Regisztrációs határidők és díjak:

Résztvevőknek: 2014. március 31. Regisztrációs díj: 3500 Ft (önkéntes munkával ledolgozható!)

Látogatóknak: a helyszínen. Regisztrációs díj nincs.

Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a Zöld OT plenáris- és szekcióülései csak megváltott regisztrációval és belépőkártyával látogathatók. Az egyes kulturális és előprogramokon való részvétel ezen felül fizetős lehet. Bővebb információ az OT előprogramok, illetve az OT Szekciók menüpont alatt.

Befizetés, számlaszám:

A regisztrációs díjakat, illetve a jelentkezés során rendelt egyéb szolgáltatások (szállás, étkezés) díját a 11737007-20754938 (Reflex Környezetvédő Egyesület, OTP Bank) számlaszámra várjuk, a jelentkezéstől számított 10 napon belül, de legkésőbb 2014. április 11-ig. Amennyiben a számlát nem a valódi befizető nevére kérik, az átutalás közlemény rovatában kérjük egyértelműen feltüntetni azt a személyt/szervezetet, akinek a számlát ki kell állítanunk. Az ÁFÁ-s számlákat az OT helyszínén állítjuk ki. Különleges esetben, a zoldot2014@gmail.com címre küldött kérés alapján lehetőség van korábbi számlakiállításra és -postázásra is.

Útiköltség-térítés:

Az Ökotárs Alapítványnak köszönhetően idén is lesz lehetőség az Országos Találkozóra való utazás költségeinek visszatérítésére a regisztrált, mandátummal rendelkező alacsony költségvetésű és/vagy határon túli szervezetek egy-egy képviselője számára az alábbiak szerint: 

  • Útiköltség térítés közösségi közlekedés vagy telekocsi (legalább 3 fő) esetén,
  • Az ellátás díjának csökkentése maximum 4000 forinttal.

A szervezet mandátumát és a személyek regisztrálását az OT szervezők segítségével fogjuk ellenőrizni. Amennyiben 5 millió Ft éves bevétel alatti szervezet jogcímén veszed igénybe a költségtérítést, akkor kérjük, csatold a szervezeted legfrissebb éves beszámolóját, mely igazolja, hogy az éves bevétel 5 millió Ft alatt maradt. Az útiköltség becsült összegét Ft-ban meg kell adnod a regisztráció során! Telekocsi alatt azt értjük, ha az autóban legalább 3 fő utazik együtt. Ez esetben a regisztráció során meg kell adni a veled együtt utazók nevét is. Az útiköltségek térítése a helyszínen történik, készpénzben.

A térítéshez szükséges dokumentumok

  • közösségi közlekedés esetén:
    • jegymásolatok a helyszínen
    • eredeti jegyek utólag postán megküldve!
  • telekocsi esetén: 
    • személygépkocsi forgalmi engedélyének és az érvényes biztosítás igazolásának másolatai
    • meghatalmazás, amennyiben a gépkocsit nem a tulajdonosa vezeti!

Amennyiben a részvételi díjból kedvezményt kérsz, akkor ezt jelöld a regisztrációs űrlap kitöltésekor! A kérelmeket a beérkezés sorrendjében, a rendelkezésre álló keret erejéig tudjuk elfogadni!

Szavazati jog:

Szavazati joggal olyan környezetvédő, természetvédő civil szervezetek rendelkezhetnek, amelyek közérdekű, nem nyereségérdekelt tevékenységet folytatnak, valamint nem tartoznak politikai párthoz vagy gazdasági érdekcsoporthoz. A fentiek igazolására jogi személyiséggel rendelkező civil szervezetek esetén a bírósági bejegyzésről szóló határozat vagy a működést igazoló, hat hónapnál nem régebbi törvényszéki kivonat másolatát és első OT részvételkor alapító okiratot, jogi személyiséggel nem rendelkező civil szervezetek esetén két korábbi Résztvevő Szervezet ajánlását kell az OT helyszínén a szervezők részére átadni.

Az Országos Találkozón minden szervezetet egy megbízott személy képviselhet szavazati joggal. A képviselő személy bejegyzéséhez a szervezet által aláírt megbízólevelet szintén a helyszínen kell átadni a szervezőknek (a megbízólevél sablonja a regisztráció során is letölthető).

Regisztráció menete:

A regisztrációs folyamat lebonyolítására lehetőség van online, a honlapon keresztül. Az űrlap kitöltése és elküldése után minden esetben a rendszer automatikusan megjeleníti a részvétel pontos költségeit összesítve, illetve a befizetéshez szükséges tudnivalókat. Amennyiben szavazati jogoddal élni kívántál, a Mandátumvizsgáló Bizottság megvizsgálja a beküldött hivatalos dokumentumokat, és az eredményről külön e-mail üzenetben értesít. Kérjük, a regisztrációnál lehetőség szerint a környezetbarát és adminisztrációs terheinket jelentősen csökkentő inter
netes rendszert vegyétek igénybe. Amennyiben valakinek mégis problémát okoz az online regisztrációs űrlap kitöltése, kérjük, vegye fel a kapcsolatot a szervezőkkel, akiktől nyomtatható regisztrációs űrlap igényelhető.

Online jelentkezési lap

Megbízólevél és ajánlólevél sablon

Excel formátumú, e-mailben beküldhető jelentkezési lap letöltése