A FARM, AHOL ÉLEK
EGY JÓ ÜGY CIKKPÁLYÁZAT – I. HELYEZETT

Figyelem, ahogy a forró tea gőzölög a kis asztalon. Mintha ezernyi táncot járna sok apró vízmolekula és mindegyikük magasabbra és magasabbra törekedne. Mintha az égig táncolnák fel magukat és közben észre sem vennék, hogy én is itt vagyok és figyelem minden egyes rezdülésüket. Olyan érzés ez, ahogy figyelem az élet legapróbb eseményeit, mintha egy csodában élnék. A félig nyitott ablakon behallatszik a kora tavasz dallama, madarak csicsergése, a határon futó erdő fáinak zörgése és megszámolni sem tudnám hány erdei állat osztja meg velem mindennapos életét. Ahogy a friss reggeli szellő meglebegteti a függönyöket, még szorosabban húzom össze magam körül a pokrócot. Kezembe véve a forró bögrét, úgy döntök még egy kicsit élvezem ezt a reggeli idillt. Szeretem a teret és a fényt, s még inkább ha a kettőt egyszerre tudom megvalósítani. A kis parasztházban, ahol élek, az egyik kedvencem helyem, ahova gyakran befészkelem magam, az a nappali panorámakilátása. Mindennél jobban lenyűgöz, amikor innen figyelhetem a hajnal előtti sötétséget, s ahogy a korai Nap felébreszti a tájat.

A ház egy lejtőn helyezkedik el, az ablakból az előtte levő völgyre nyílik a kilátás s mindezt erdő öleli körül. A kis völgy ugyancsak a kedvenceim közé tartozik, hatalmas fákkal körülötte. Amikor ideköltöztem annyi kép cikázott át a fejemben, hogy hogyan tehetném otthonossá és mégis autentikussá vagy mit hova ültetek majd de végül nem lett belőle semmi. Úgy hagytam, ahogy volt, kerítés és minden nélkül. Kora reggelente őzek, szarvasok tanyáznak a völgyben és sem kerítés, sem bármilyen más beépített dolog nem lenne ennyire természetes, mint így, ha hagyom az erdőt és annak lakóit ott élni.

Sok a teendő a farm körül, főleg, hogy csak hat hete élek itt és mégis olyan érzés, mintha mindig is ide tartoztam volna. Már régóta motoszkált az ötlet a fejemben. Nagy híve vagyok a bio életmódnak és még ennél is nagyobb híve egy független életstílusnak. Szeretek a saját ritmusomban élni és arra jutottam, hogy ha az ember egy olyan helyen robotol naphosszat, amit nem is nagyon élvez, csak azért, hogy fizetni tudja egy olyan lakásnak a csekkjeit, ahova aludni jár haza, akkor az nem is igazi élet. Akkor az embernek nem marad ideje, hogy éjjelente a hullócsillagokat számlálja és mindegyikhez kívánjon egyet. Aztán a kora reggelek, amikor még minden alszik és csendes, vajon hányan kezdjük így a napot? Hálát adva, hogy így élhetünk? Itt, közelebb a természethez arra is rájöttem, hogy közelebb kerülök önmagamhoz is.
Emlékszem, hogy pont egy éve történt, amikor is egy jó barátommal ültünk az egyik kedvenc kávézónkban Edimburgh-ban és épp azt fejtettem ki, hogy kezdem unni a városi életet. Nem csak a zajra, tömegre gondolok. Valahogy minden annyira egyszerű ott, az ember nagyon gyorsan hozzá szokik egy kényelmes élethez. Egy olyannyira kényelmes élethez, hogy már nem is nagyon emlékszünk, hogy mi is az, ami hiányzik. Szóval akkor ott, míg jóízűen a süteményeinket fogyasztottuk, megfogadtam, hogy egy év elteltével teszek egy nagyobb lépést álmaim felé, hogy közelebb kerüljek egy egyszerűbb és természetesebb életformához. Akkor azt gondoltam, jó ötlet lenne önellátó farmokat, gazdaságokat látogatni és ott önkénteskedni, megtanulni annak minden csínyját-bínyját és ezt így ennyiben is hagytam. A gondolat velem maradt végig de nem gondoltam komolyan, hogy ez valóra is válhat.

Most itt teával a kezemben, mosolyra húzódik a szám és éppen ekkor ébredezik Bonny is, majd besétál a konyhából a nappaliba. Bonny egy vizsla leányzó, a neve skótul szépet jelent. Éjjelente benn alszik, így nyugodtabb vagyok én is és azt hiszem ő is. Szóval így lakunk itt, Bonny és én, illetve az ajándékba kapott két kecském, a farm négy lábon járó fűnyírói. Elmondhatom, hogy egészen eddig nem sokat tudtam az állattartásról de élvezem annak minden kihívását.
Általában a legelső teendő, amivel a reggeleimet indítom, az a teafőzés. Olyan, mint egy kora reggeli kis szertartás, közben van időm átgondolni az aznapi dolgokat, amiket a farm körül kell tennem. A vizet szivattyú segítségével juttatom be a házba az udvaron található kútból és talán ez is furcsának hangzik, de valahogy büszkeséggel tölt el, amikor azt mondhatom, hogy a ‘saját’ vizemet iszom, ami a telkem alatt van. Tiszta és ingyen van. Nem hangzik jól? Ideköltözésem után a kút vizének bevizsgáltatása volt az egyik legelső dolgom. Aztán, ahogy halad a munka, terveim között szerepel egy esővízgyűjtő rendszer felépítése. Nem nagyon tudom, hogy Magyarországon ez mennyire népszerű de arra emlékszem, hogy nagypapám összegyűjtötte az ereszcsatornából lefolyó vizet, amit később növények öntözésére használt. Azt is tudom, hogy az Egyesült Államokban több államban is, az önkormányzat támogatja az embereket, hogy saját otthonaikban kiépítsenek egy esővízgyűjtő rendszert. A legtöbben ezt főleg öntözésre, állatok itatására használják vagy néhányan különböző bonyolult vízszűrő megoldásokkal biztonságos, iható vizet ‘állítanak’ elő. A vízgyűjtésnek több előnye is van, egyrészt van víz, amit szárazabb időszakban használhatunk öntözésre, másrészt nagyobb esőzések idején csökkenthetjük a talajerózió és az áradások kockázatát Amerikában gondot jelent a nagy mennyiségű csapadék lehullása a nagyvárosokban, amikor is a csatornák megtelnek és sokszor a szennyvíznek nincs más útja, mint felfelé. Ha többen és többen gyűjtenénk az esővizet, valamivel nagyobb kontrollunk lenne a szárazabb és esősebb időszakok között. Többektől hallottam, hogy az esővizet biohomokon szűrik át, ami ihatóvá teszi az esővizet, talán a későbbiekben én is kipróbálom.
Ahogy végzünk a reggelivel, nekikezdünk az aznapi teendőknek Bonny-val. A ház nagyon régen épült és amikor felújítottuk, igyekeztem minél több régi jellegzetességet megtartani. Ilyen a bejárati dupla ajtó, ahogy lépek ki a házból, rögtön nyitom a másik ajtót. Valamiért nagyon megtetszett és hogy még inkább kihangsúlyozzam, türkiz színűre festettem az ajtókat csakúgy, mint az ereszcsatornákat. Ha elképzelem ezt a látványt télen, olyan lehet mint egy képeslap.

Az ajtó előtt hever a gumicsizma, ami új életformám szerves részét képzi. Ezekbe belelépve indulnak a napok a farm körül. A reggeli vízhordás, állatok etetése, növények öntözése. Nem vagyok egy gyakorlott kertész, hogy egészen pontos legyek, a gyakorlatlan kertész kategóriába is csak ímmel-ámmal tartozom bele. Néhány évvel ezelőtt még a szülői családi ház hátsó udvarában sajátítottam ki egy kis részt, gondolván, hogy kialakítok egy kis mintakertet. Sokféle különböző zöldséget ültettem el, főleg kisebb sikerekkel. Azt hiszem akkoriban nem voltam kész a kertész létre. A mai napig jókat derülünk azon, amikor nem tudtam különbséget tenni az elültetett zöldség és az azt teljesen körbenövő gaz között. Így kezdődött el kertész karrierem.
Most ugyanonnan folytatom, kevesebb gazzal. Nem használok permetszereket és semmilyen kemikáliát a farmon. Vagyis ez a terv. A növények teljesen biominőségűek és szép lassan szeretnék én is az lenni. Elhagyni a jól megszokott tisztítószereket és lecserélni őket természetes helyettesítőkre. Skóciában ezt már elég könnyű megtenni, szinte mindenhol kaphat az ember bio mosóport, mosogatószert, sampont stb. A szappanokat házilag készítem és tovább is kitartanak, mint bolti változataik. Visszatérve a bio növénytermesztésre, rengeteg kutatómunkát folytattam és folytatok. Sokan alakítanak ki egymás mellett szép rendezett zöldségágyásokat majd meghatározzák melyik zöldség hova kerül és végül rovarirtó növényeket, virágokat ültetnek a kis parcellák végébe. Ez a módszer sokaknak nagyon jól beválik.
A házhoz hatalmas pajtarész tartozik, ami még tele van régi holmikkal, lomokkal, amit valaha az előző tulaj hagyott itt. Mindig is szerettem azokat a filmeket, ahol az emberek különböző ünnepségeket, kerti mulatságokat a pajtában rendeznek meg. A pajta két részből áll; egy hatalmas, minden oldalról fallal felhúzott helyiségből, ami magas is, széles is és innen egy pincelejáró is nyílik. Ennek az egyik oldalán van egy hatalmas pajtaajtó, amit kinyitva, kilépünk a másik részbe. Ennek a résznek az egyik oldala teljesen nyitott és kettő oldala falécekből épül fel. Innen egy kis rétre lehet kisétálni majd közvetlenül mellette húzódik az erdő.

Alig várom a nyári estéket, amiket majd itt töltünk el, zenével, kerti lámpásokkal, amiket felkötünk a pajtában. Szeretem a zenét, a félhomályt, a csillagos eget. Szeretem az időmet olyan emberekkel eltölteni, akik mindezt értik. Értik az életmódomat és az élet megannyi aprósága felett érzett csodálatomat. Tűz körül beszélgetni vagy hallgatni, s valahogy mindig jelen lenni.
Visszaemlékezve eddigi életemre, sokszor voltam elveszett, sokszor kerestem magam dolgokban, holmikban, munkákban, másokban és egyre feszültebb lettem, hogy valahogy hiányzom mindenhonnan. Indiában töltöttem két hónapot egy farmon, elektromosság, gáz, meleg víz, minden nélkül. Talán először ölelt körül teljesen a csend. Éjjelente a hőség miatt a csillagos ég alatt aludtunk, ami egyszerre volt félelmetes és csodálatos. Láttam, ahogy a Tejút elhalad felettem, ahogy repülők szelték át azt a hatalmas égboltot és én olyan apró voltam. Nem volt mesterséges fény, sem zaj és minden annyira élt körülöttem. Amikor hazajöttem, azon tűnődtem, hogy mennyi mindenünk van, amiről azt gondoljuk természetes. Modern kommunikációs eszközök és mégis elfelejtünk egymással kommunikálni. Egy gombnyomásra lesz világosság a sötét szobában, az étel a sütőben készül, meleg víz a csapból…mindenem meg van. Mindenem, ami egy rendkívül gyors ütemű élethez szükséges. De vajon én gyorsan akarok élni? Gyorsan enni, aludni, híreket nézni, beszélgetni? Gyorsan szeretni?
Talán életemben most először érzem (illetve amikor utazom), hogy a saját tempómban élek, lassabban, természetesebben, van időm magamra és mindarra amit szeretek.
Emlékszem, amikor elkezdtem öko-házakról olvasni, még a vasárnapi ebéd közben is a különböző megoldásokon járt az eszem. A komposzt wc volt mindenki kedvence és rendkívül szórakoztatónak találtam amikor emberek megdöbbentek, hogy komolyan gondolom. Sokan megrémülnek a témától, sokan azt gondolják, hogy szagosak és nem higiénikusak. Nincs igazuk. Manapság nagyon modern megoldások vannak komposzt toalett beépítésére. Van amelyik szinte nem is különbözik a hagyományos angol wc-től, ugyanúgy beépíthető a házon belül és a ház alatt levő tartályban gyűlik a salakanyag, ahol az majd bomlásnak indul hő hatására. Én ebből is az egyszerűbbet választottam. Mivel a ház régi építésű, eredetileg sem volt wc a házban.
Lenyűgöző, ahogy a mai modern technika megengedi, hogy öko módon éljünk és nem kell hiányolnunk sem az áramot, sem a meleg vizet. Napelemek állítják elő a szükséges áramot a farmon. Az ember könnyedén kiszámíthatja mennyi energiára van szüksége otthonában, mire van szüksége a mindennapi élethez és annak megfelelően szerezhetjük be a szükséges napelemeket. Én személy szerint akkumulátorokat használok, feltöltöm őket és arról működtetem az elektromos eszközöket, villanyokat a házban. Ennek van más módja is, kinek mi tetszik. Emellett megmarad az egyik legértékesebb dolgom, az időm. Időm arra, amit szeretek.

Közben figyelem, ahogy Bonny körbeugrálja a kecskéket s ahogy a lemenő nap megnyújtja árnyékaikat. Figyelem, ahogy a nap utolsó sugarai táncot járnak körülöttem és melegítik arcomat. Minden olyan nyugodt. Ide hallatszik a közeli templom harangjátéka majd az is elcsendesül. Elgondolkodom az itteni életemen. Még minden annyira kezdetleges és új és minden nap valami újat tanulok. Sokszor nem tudom mit kellene tennem vagy hogyan oldjak meg problémákat de úgy fogom fel, mint egy tanulási fázist. Mintha megtanulnánk élni. Tanulunk valamit környezetünkről, magunkról és másokkal együtt működve mindez könnyebbé válhat.
Miért olyan fontos mindez nekem? Talán büszkeségből, hogy megmutassam mindazoknak, akik megpróbáltak lebeszélni azt mondván, nem lehetséges.
De ami a legfontosabb, hogy láttam embereket így élni. Láttam őket nevetni, igazán élni és valahogy békében élni mindennel és mindenkivel. Az ilyen életforma nem könnyű de egyszerűbb. Ne legyenek elvárásaink és közben rájövünk, hogy sok mindent nem tudunk irányítani s ez így van rendjén.
Szerettem volna megtapasztalni egy újfajta létet. Elmondani, hogy lehetséges máshogyan élni. Nem kell aggódni, hogy meglesz e a pénz a csekkekre vagy ételre vagy lesz e időm a gyerekeimre. A szüleimre. Féltem, hogy későn jövök rá, hogy elfelejtettem élni, mert fontosabb volt miként lát a világ engem.
Utazni akarok, világot látni…és amit egyébként egy nagy ház és kocsi fenntartására fizetném, abból a pénzből szeretnék élni. Másokon segíteni, ha tudok.
Nem csak álomfarmom volt. Volt egy álmom, hogy egyszer képes leszek mások életét könnyebbé tenni. Mindegy milyen formában, hol, hogyan. Az jutott eszembe, ha több időnk lenne azt csinálni amit szeretnénk, több időnk lenne kreatívnak lenni, nevetni, csillagokat számolni és táncolni..akkor máshogy viselkednénk egymással.
Ha elég bátor lennék, apró öko-házakat építenék hajléktalanoknak vidéken. Zöld fűvel és kék eget festenék föléjük.
Az, hogy hol és hogyan szeretnék élni, az én dolgom. De ha jobban körülnézek, akkor látom, hogy a világ nem csak az én zöld farmomból áll. Ez csak egy lépés egy hosszú úton…és rájövök, hogy a világomban sokan vagyunk és sokan függnek egy léttől, amit a nyugati országok többsége kínál. Nem mondom, hogy ez rossz, sem azt, hogy jó.
Csak azt tudom, hogy nekem mi a jó…és tudom, hogy lehet ezt máshogyan is csinálni.
Szabadabban. Közelebb a természethez, önmagunkhoz és másokhoz is.
Így élné(n)k a zöld farmon.

Írta: Pusztai Éva
Egy jó ügy cikkíró pályázat – I. Helyezett
eju_cikkiro_winner-01

Az Egy jó ügy pályázat a Fitakata 2015-2016 projekt (Fiatalok, találkozások, kapcsolatok, tanulás a zöld civil szervezetek között, NCTA-2014-10889-E) keretében, az EGT / Norvég Civil Támogatási Alap finanszírozásával valósul meg. Részletek: http://zoldcivil.hu/fitakata/