04_b
zoldfeszt-4

Magyarország köztársasági elnökének védnökségével kerül megrendezésre a hétvégén, április 24-26. között a Környezetvédő és Természetvédő Civil Szervezetek Országos Találkozója Tokajban.

Az előzetes regisztráció alapján igen nagy érdeklődésnek örvendő rendezvény – eddig csaknem 500 fő jelezte részvételi szándékát – szakmai programjai mellett kiemelkedő jelentőségűnek ígérkezik a történelmi borvidék központjának számító kisváros főterén szombaton megtartandó Zöld Fesztivál is. A feszt
ivál célja, hogy színes programokon keresztül találkozzanak egymással a környezetvédők és a lakosság. A főtéren helyi termék vásáron, színpadi programokon, civil szervezetek bemutatkozásán, a város más pontjain pedig előadásokon, kiállításokon és bemutatókon vehetnek majd részt a látogatók.

Az Országos Találkozó szakmai része is megújul idén, új csoport módszerek és szakmai témák, külön fiataloknak szóló programok és számtalan egyéb új élmény várja a találkozó résztvevőit. Áder János köztársasági elnök úr üdvözletét Kőrösi Csaba, a Köztársasági Elnöki Hivatal Környezeti Fenntarthatóság Igazgatóságának igazgatója fogja személyesen átadni péntek este a rendezvény résztvevőinek. A rendezvényről bővebb tudnivalók a www.zoldcivil.hu/orszagos-talalkozo internetes oldalon találhatóak.

* * *
interjú lehetőség: Lukács Attila, főszervező, +36203423839
fotók letölthetők: http://goo.gl/QkJSqL
bővebb információ 1: http://zoldcivil.hu/hirek-cikkek/kozossegi/zoldot/15/meghivo-zold-civil-orszagos-talalkozo/
bővebb információ 2: http://zoldcivil.hu/hirek-cikkek/kozossegi/zoldot/15/interju-a-zold-civil-orszagos-talalkozorol/