A híres világörökségi borvidék központjában, Tokajban kerül megrendezésre idén a Környezetvédő és Természetvédő Civil Szervezetek Országos Találkozója. Az április 24-26. között, immár huszonötödik alkalommal megtartandó, de ebben az évben számos újítást felvonultató rendezvénnyel kapcsolatban a szervezők egyikével, Lukács Attilával  beszélgettünk.

– Be tudná mutatni pár szóban a rendezvényt?

– A nyíregyházi székhelyű E-misszió Egyesület szervezi meg idén az említett jubileumi találkozót. A találkozó elsősorban olyan emberek összejövetele, akik egyfelől a magánéletükben “zöld” életszemlélettel rendelkeznek, másfelől valamilyen civil szervezetben működnek közre tagként, munkatársként, illetve az oktatási rendszerben, az állami intézményekben, a cégvilágban dolgozva kapcsolódnak valamilyen módon a civil környezet- és természetvédelemhez. Maga az Országos Találkozó minden évben más-más településen, különböző szervezetek rendezésében valósul meg. Az idei egy több szempontból is újító szemléletű összejövetel lesz, sok innovatív módszert fogunk alkalmazni annak érdekében, hogy kicsit megreformáljuk a találkozót, jobban összehozzuk a résztvevőket is egymással, illetve, hogy “nyissunk” a külvilág felé is. Szeretnénk, ha a jelenlévők minél inkább megismernék egymás munkamódszereit is és lehetőség szerint közös tervek, javaslatok kidolgozásában mindannyian, együttesen vegyünk részt.

– Melyek az idei találkozó leglényegesebb megtárgyalandó kérdései?Image3

– A legfontosabb témák közül pár: Mi lehet a jövője a környezet- és természetvédő civil szervezeteknek? Mit kellene tennünk annak érdekében, hogy a fiatalok számára vonzóbb legyen a környezetvédelem? Mik az aktuális trendek a környezet- és természetvédelemben? A megbeszélések fő része egy “Open Space” nevű munkamódszer használatával fog zajlani, a rendezvény mindhárom napja során. A magyarul “Nyitott tér” módszer tulajdonképpen arról szól, hogyan tud sok ember, sokféle témában, előre pontosan nem meghatározott témákban együtt gondolkodni, ötletelni, a végén pedig közösen elfogadott, használható felvetésekkel előállni. A folyamat irányítását szakemberek, úgynevezett facilitátorok végzik majd, akik igyekeznek mederben tartani a beszélgetéseket. Minden résztvevő hozhat saját témát, azaz itt és most kifejezetten alapozunk a pozitív értelemben vett “hordószónokokra”.

– Tehát ez elsősorban szakmai témájú egyeztetéseket jelent…

03– Nem feltétlenül, sőt, épp az a lényege ennek a módszernek, hogy akár egy teljesen laikus résztvevő által feldobott ötlet is megtermékenyítő hatásúvá válhat. A vasárnap délelőtti összegző ülésre szeretnénk odáig eljutni, hogy megtaláljuk minél több témában a közös irányvonalakat, követendő célokat. Persze az Open Space mellett lesznek klasszikus szakmai programok is az OT-n, péntek este már szimpóziumokkal kezdünk, három olyan nagy témával foglalkozunk majd, mint a fenntartható fejlődés, természetvédelem, és a szabadkereskedelmi egyezmény. A pénteki nap fontos programpontja a Szervezeti és Működési Szabályzatunk módosítása, továbbá szombaton lesz a fő szakmai plenáris ülésünk, amely a magyar természetvédelem jelenlegi helyzetével foglalkozik majd. Komoly intézményi átalakulások zajlanak most e témában, éppen ezért kiemelten fontos erről szót ejtenünk, de ezen kívül még az este folyamán is lesznek szekció ülések, tizenöt különböző témában.

– Gondolom a szőlő és a bor városában azért a három nap alatt alkalom nyílik a munka mellett némi szórakozásra is.

02– Valóban, idén hangsúlyt szerettünk volna arra fektetni, hogy legyenek olyan szabadabb, félig szakmai – félig szabadidős jellegű programok is a találkozón, amelyek által szintén meg tud valósulni a rendezvény sok célja. Szombaton Zöld Fesztivált fogunk rendezni Tokaj belvárosában, hogy összetalálkoztassuk egymással az országos találkozó résztvevőit és a helyi lakosságot. A főtéren helyi termék vásárt szervezünk tokaji és környékbeli kistermelők részvételével, ami mellett színpadi szórakoztató programok és civil szervezetek bemutatkozása fog zajlani majd. A városban bio- és fair trade minősítésű készítményekkel ismerkedhetnek meg az érdeklődők, de lesznek különböző kiállítások és előadások a Tokaji Kulturális és Konferenciaközpontban, a Tourinform irodában és a helyi múzeumban is a terveink szerint. A találkozó vendégei részt vehetnek egy kétórás tiszai hajókiránduláson is, amelynek keretében egy közeli partifecske telepet tekinthetnek meg, miközben a hajón előadást hallgatnak meg. Kiemelném még az egyik – szintén újító jellegű – péntek délutáni programot, amely során fiatalabb résztvevőinkkel, akik még kevésbé ismerik a környezet- és természetvédelmi civil szervezetek együttműködését, levonulunk egy helyi borospincébe, ahol szakmai kérdéseket boncolgatunk kötetlenebb módszerekkel. Ők különböző feladatokat is kapnak majd tőlünk – “az öregektől” – a hétvégére, vasárnap pedig a “Fiataloké a szó!” programpont során összegezni fogjuk velük a tapasztalataikat, véleményüket a civil szervezetek jelenjével, illetve jövőjével kapcsolatban. Emellett a szálláshelynél berendezünk egy Hangulatkertet is, ahol szintén oldottabb, felszabadultabb hangulatban folyhatnak majd a beszélgetések a résztvevők között.

– Kiket várnak az idei találkozóra?

SCS_8557– A találkozó természetesen teljesen nyitott, sőt, kifejezetten cél is, hogy ne csak szakmabeliek vegyenek részt a rendezvényen, hanem minden, a civil környezet- és természetvédelem felé elkötelezett honfitársunk megjelenhessen. A civil szervezetek természetesen a gerincét képezik a találkozónak, közülük, körülbelül száz csoport, mintegy négyszáz képviselője lesz várhatóan jelen ezen a hétvégén Tokajban. A napokban már elindult a www.zoldcivil.hu oldal, azon belül pedig az idei Országos Találkozó regisztrációs felülete is, ahol egy űrlap kitöltésével jelentkezhetnek az érdeklődők a rendezvényre.

Kiemelném, hogy az idei találkozó – hála Tokaj város önkormányzatának és a további anyagi támogatóknak – egy viszonylag olcsó rendezvény lesz, a három napjára fejenként néhány ezer forintból ellátást, szállást, étkezést tudunk biztosítani a résztvevőknek. Szintén a fiatalítás, megújulás jegyében a 28 év alattiak 50% kedvezményt kapnak, azaz például négyezer forintból a három nap programjai mellett két éjszaka szállást és hatszori étkezést kaphatnak, valamint dolgozunk azon is, hogy útiköltség térítésre is legyen lehetőség. Emellett a gyermekek, illetve a szervezésben résztvevők, valamint a delegáltak is különféle kedvezményekben részesülnek idén.